Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 2000

2000. november 21.

MKK Szervezeti és Működési Szabályzata szerint az érintett hallgatói közösség választja meg. Az egyéb (műszaki, igazgatási és gazdasági) közalkalmazottak képviselőiket maguk választják meg. (2) A tanszék (intézet) tegye lehetővé, hogy a hallgatók az oktatási szervezeti egység által oktatott valamennyi képzési szint és évfolyam képviseletére egy-egy képviselőt választhassanak (3) A tanszék (intézet) műszaki, igazgatási és gazdasági közalkalmazottainak képviseletét úgy kell meghatározni, hogy ezeket a dolgozókat is megillesse az arányos képviselet 7.4. A tanszéki (intézeti) oktatói-kutatói értekezlet 32.§ (1) A tanszéki (intézeti) oktatói-kutatói értekezlet létrehozását és összetételét az ESZMSZ 60.§-a szabályozza Feladatköréről az érintett szervezeti egység TSZMSZ-ában kell rendelkezni. (2) A tanszék (intézet) oktatói-kutatói értekezletét a tanszékvezető (igazgató) szükség szerint, de legalább tanévenként egyszer hívja össze. (3) Az értekezlet főbb feladatai:- 20 főnél nagyobb diplomás létszám eseténa tanszéki (intézeti) tanács diplomás képviselőinek megválasztása,- a tanszékvezető (igazgató) beszámolójának megvitatása a szervezeti egység és tanácsának munkájáról,- a tanszék (intézet) feladatainak, fejlesztési terveinek véleményezése,- az egyetemi vagy kari fejlesztési tervek véleményezése. 7.5. A tanszék (intézet) vezetői (a) A tanszékvezető (intézeti igazgató) 33.§. (1) Tanszékvezetőnek (intézeti igazgatónak) egyetemi tanár vagy docens bízható meg A tanszékvezetőt (intézeti igazgatót) pályázat alapján, a tanszéki (intézeti) tanács, a KT és az Egyetemi Tanács előzetes állásfoglalása alapján, a rektor bízza meg A megbízás öt évig terjedhet, és a törvényi feltételek esetén a Szabályzat V. fejezetében meghatározott eljárás szerint többször is megismételhető. A tanszék (intézet) vezetését 65 éven felüli személy nem láthatja el.

Next

/
Thumbnails
Contents