Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1999

1999. november 11.

vidéki régiókban a népesség szakképzettségi színvonalának emeléséhez. E fejlődés a hetvenes években érte el csúcspontját, s a nyolcvanas évek végére kirajzolódott, hogy a nagyüzemi intenzív technológiákra alapozott tömegtermelés nem jelent fenntartható gazdálkodási irányt, s az ehhez igazodó felsőfokú szakemberképzés sem jelent reális perspektívát. A piacgazdaság és a környezetgazdálkodás a kilencvenes évektől az Egyetem oktató- és kutatómunkáját átfogó új szemléletté vált, ennek keretében teljesedett ki a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar munkája, s a karok közötti együttműködésben jött létre a Környezetgazdálkodási szak, amely ma önálló kari jogállású intézet keretében szervezi tevékenységét.

Az 1990-es év gazdasági, társadalmi és politikai változásai tudatosították az egyetem oktatói és hallgatói közvéleményében a változás elkerülhetetlenségét, s kiváltották egy széles konszenzuson alapuló gyökeres reform megkezdését. Az egyetem belülről induló kezdeményezése akkor szerencsésen találkozott a társadalmi és gazdasági élet kihívásaival. Kiteljesedett az egyetemi demokrácia és autonómia, az egyetem maga választotta vezetőivel rugalmas, többszintes képzési rendszert vezetett be. Képzési rendszerét és struktúráját úgy alakította át, hogy az keretet adhasson a sokszintű képzési formáknak, s a multidiszciplináris fejlődésnek. Tantervi reformja során a Gödöllői Agrártudományi Egyetem hazánkban elsőként vezette be a gyakorlatba a kreditrendszerű értékelést, s az elsők között vállalkozott a felsőoktatási törvényben előírt intézményi akkreditációra. 1995-re kialakult a részben párhuzamos, részben egymásra épülő különböző képzési szintek teljes rendszere, amelynek fő elemei a háromfokozatú egyetemi szintű (BSc, MSc, PhD), a kétszintű főiskolai (BAg és szakmérnöki), valamint a nulladik évfolyamos és postsecondary képzési formák. A megújulás igénye, s a kiküzdött reformok alkotó erőket felszabadító hatása az új képzési és tudományos irányok (ökonómia, környezetgazdaság, ökológia, biotechnológia) megerősödését jelentősen elősegítette. Ugyanakkor egyre sürgetőbbé vált a Gödöllői Agrártudományi Egyetem küldetésének, feladatrendszerének megfogalmazása a magyar felsőoktatás rendszerén belül.

Az intézményi akkreditációelőkészítésesorán 1995-ben kimunkált küldetésnyilatkozatban jól tükröződik a törekvés: a Gödöllői Agrártudományi Egyetem hagyományaira alapozva, túl akart lépni a specializált szakegyetemi státuszon, s a vidék egyeteme kívánt lenni. A szűkebb értelemben vett mezőgazdasági felsőoktatáson túlmenően a vidéki gazdaság és társadalom átalakulását teljes körben előmozdító képzési és tudományos irányok gondozását kívánta vállalni, kialakítva az ehhez elengedhetetlenül szükséges, szervezett kapcsolatokat a társadalommal és a felhasználói gazdasági szférákkal. Tükrözi ezt a törekvést az is, hogy a Gödöllői Agrártudományi Egyetem öt tudományterületen (biológia, agrártudomány, környezettudomány, műszaki tudományok, közgazdaságtudomány) nyert doktori képzésre akkreditációt 1994-ben. Ezen öt tudományterület találkozása és alkotó együttműködése jellemzi ma világszerte az agrárfelsőoktatást, akár sokkarú egyetemi komplexum (pl.: Giessen, Bonn, Berlin, Purdue, Milano, Toulouse, stb.) keretében, akár önálló egyetemként (pl.: Wageningen, Montpellier, BOKU-Wien, Hohenheim, stb.) működik. Ezzel a tudományterületi spektrummal a Gödöllői Agrártudományi Egyetem “visszaérkezett” a Magyar Agráregyetem alapításakor már megnyilvánuló szándékhoz, amely az amerikai “land grant” típusú egyetemek létrehozásakor is megfogalmazódott: az egyetem elsősorban közszolgálati funkciót lát el, s az őt körülvevő vidék kulturális és gazdasági felemelkedését kell előmozdítania. A vidék egyeteme gondolat végeredményben a modern agráregyetem küldetésének megfogalmazását jelentette, s így természetszerűleg együtt járt a teljes agráregyetemi feladatkör újbóli integrálásának igényével.

11