Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1999

1999. május 19.

-2-Magyar és idegen nyelvű publikációiban kutatási eredményeit folyamatosan teszi közzé. Eddig négy jegyzet és egy könyv megírásában vett részt. Az utóbbi három évben az összesen beadott 9 pályázatából 5 kapott támogatást. Tudományszervezési tevékenységéből kiemelkedő, hogy számos hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja, így például: az OMMI Fajtaminősítő Tanácsának, az MTA Állattenyésztési szakbizottsága Gyepgazdálkodási Albizottságának, a Brit Gyepszövetségnek és az Európai Gyomkutatók Szövetségének. Tanszékvezetői tevékenységében kiemelt figyelmet fordít a pályázati beadások fontosságának, az oktatás és szaktanácsadás, valamint a hazai és nemzetközi együttműködés további fejlesztésének. O A Bizottság Dr. Szemán László egyetemi docens tanszékvezetői megbízását 3 igen, 0 nem szavazati aránnyal véleményezte és megbízását 5 évre javasolja. Gödöllő, 1999. május 11. egyetemi tanár a Bizottság elnöke O

Next

/
Thumbnails
Contents