Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1998

1998. október 7.

14- alapos tájékozottság az adott szaktudomány, illetve tudományterület valamely részte­rületének elméleti és gyakorlati témaköreiben;- az idegen nyelvű szakirodalom tanulmányozásához szükséges felkészültség legalább egy világnyelven;- kutatómunkáját irányítással úgy végzi, hogy az jó alapot szolgáltasson a doktori képzésben történő részvételre, illetve a doktori fokozat egyéni felkészülés keretében való megszerzésére;- részt vesz az egyetem (kar, intézet) szakmai közéletében;- munkahelyén bekapcsolódik az oktatásba, a (diplomamunkát) készítő, illetve tudomá­nyos diákkörös hallgatók munkájának irányításába;- a kinevezésnél előnyt jelent az oklevele megszerzésénél előírt nyelvvizsga megléte. (3) Tudományos munkatárs:- legalább ötéves szakmai gyakorlat, ebből legalább 3 év kutatóként, oktatóként, tanszéki mérnökként, vagy a 7. § (3) bekezdésében foglal-taknak megfelelő kutatói gyakorlat;- ismeri a kutatóhelyre, illetve munkaterületére vonatkozó kutatási térveket alkalmas önálló vagy csoportmunkák eredményes kidolgozásában való részvételre, jól tájékozott a kutatási eredmények gyakorlati hasznosításáról, valamint szakterületén a kutatással szemben támasztott társadalmi igényekről;- rendelkezik a kutatóhely feladatkörébe tartozó gyakorlati tapasztalatokkal, a belföldi vagy külföldi tanulmányutakon, továbbképzésben szerzett újabb ismereteit kutatómun­kájában eredményesen tudja alkalmazni;- részt vesz az egyetem szakmai, tudományos közéletében és annak szervezésében, önálló . publikációkkal rendelkezik és önállóan vagy társszerzőkkel hazai tudományos konfe­renciákon előadásokat, korreferátumokat tartott;- egy világnyelvből C típusú középfokú nyelvvizsgával rendelkezik, vagy két világnyelvből meghallgatással bizonyítja, hogy képes a külföldi szakirodalom tanulmányozására és megfelelő szakmai beszédkészséggel is rendelkezik;- munkahelyén rendszeresen részt vesz az oktató munkában, valamint a tudományos diákköri dolgozatot, ill. diplomatervet készítő hallgatók munkájának irányításában;- előnyt jelent a doktori (Ph.D), vagy annak megfelelő (l: 5.§ (3) bek.) tudományos fokozat elnyerése érdekében végzett lezárt kutatómunka, felsőfokú nyelvvizsga, önállóan vagy társszerzővel megjelentetett külföldi publikáció, egyetemi jegyzet, vagy tan- illetve szakkönyv részlet.

Next

/
Thumbnails
Contents