Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1998

1998. október 7.

11 (d) Egyetemi docens és főiskolai tanár:- az 5. § (2) bekezdése szerint elbírált legalább nyolc év szakmai gyakorlat, amelyből legalább öt év oktatói-kutatói munka;- alkalmasnak kell lennie hallgatók, a doktori képzésben résztvevők, továbbá a beosztott oktatók és kutatók tanulmányi-, illetve tudományos munkájának az irányítására;- a jelölt szaktudományának, illetve az általa oktatott diszciplína nemzetközi szintű ismerete, és ennek egyetemi szinten történő előadására való képesség, amelyet a jelölt az érintett karon nyilvánosan meghirdetett, bíráló bizottság jelenlétében tartott, előadáson is bizonyít, habilitált jelöltnél ettől el lehet tekinteni;- doktori (Ph.D) vagy azzal egyenértékű tudományos fokozat;- önállóan vagy társszerzővel megírt jegyzetek, tudományos tevékenységét dokumentáló hazai publikációk, önálló vagy társszerzővel megírt külföldi publikáció(k), hazai nemzetközi vagy külföldi tudományos konferencián tartott előadás(ok);- legalább egy világnyelvből "C" típusú középfokú nyelvvizsga, egy további világnyelvből a jelölt által bíráló bizottság előtt tartott, tudományos előadással bizonyított nyelvismeret, ettől habilitált jelölt esetén el lehet tekinteni; (e) Egyetemi tanár:- az 5.§ (2) bekezdése szerint elbírált, legalább tíz éves szakmai gyakorlat, előnyt jelent az egyetemen legalább három év egyetemi docensként vagy főiskolai tanárként végzett munka;- tudományterület, illetve az oktatott diszciplína nemzetközi szintű ismerete és ennek az oktató munkában való alkalmazása, alkalmasság a hallgatók, a doktoranduszok, a beosztott oktatók és kutatók tanulmányi,- illetve tudományos munkájának irányí­tására;- az oktatott diszciplína egy-egy meghatározott területének tudományos alaposságú művelése, amit nemcsak hazai- és külföldi publikációk, magyar nyelvű szakkönyvek, a hazai és nemzetközi konferenciákon való rendszeres részvétel, a megtartott előadások, hanem vezetői tevékenysége is bizonyít;- doktori (Ph.D) fokozat és habilitáció;- legalább egy világnyelven szakmai és tudományos előadások tartása és alkalmasság az ezzel összefüggő viták és konzultációk lefolytatására, egy további világnyelven a szakirodalom feldolgozására való alkalmasság és megfelelő beszédkészség;

Next

/
Thumbnails
Contents