Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1998
1998. június 30.
Mezőgazdasági alap ismeretek (tervezet) A tantárgy oktatása az I. és II. szemeszterben történik, egyidőben az alapozó képzéssel. Óraszáma heti 2 óra, amit az órarend szerint kéthetente 4 órában tartunk. Jelentőségét egyrészt az adja meg, hogy : • Felvett hallgatóink többsége semmilyen előzetes szakmai ismerettel sem rendelkezik, itt szerzik az első ismereteket, velük meg kell szerettetni a szakmát. • Másrészt a szaktárgyak oktatása lényegesen hatékonyabb, ha a hallgatók már azt megelőzően elsajátították azokat az alapvető ismereteket amelyekhez nem kell előképzettség. • Ezen túlmenően a képzés idejének csökkenése folytán a korábban oktatott témák leadására nem jut idő, ezeket is e tárgy témakörébe kell felvenni ( pl. állatok egyedi jelölése, naplók és nyilvántartások vezetése, stb...) • Végül azért is fontos a tantárgy, mivel hallgatóink a kötelező szakirányválasztását nagyban segítheti, hiszen már egy bizonyos ismeretanyag és tapasztalat birtokában tehetik meg. A tárgy keretében elsajátítandó ismeretanyag a szakmai tanszékek írásban leadott kéréseivel egyeztetve került meghatározásra, és a következő főbb csoportokra osztható:- Általános áttekintés a mezőgazdasági termelésről -A mezőgazdasági termelés természeti erőforrásai -A legfontosabb szántóföldi növények bemutatása azok termőhelyén y -A legfontosabb állattenyésztési alapismeretek Az egyes témacsoportokon belül lehetőséget kapnának a szaktanszékek oktatói, hogy az általuk elengedhetetlenül fontos ismeretanyag oktatásában közreműködjenek, ezzel is segítve az alapismeretek megszerzését. A felsorolt ismeretanyag csoportokon belül a következő konkrét ismereteket kell elsajátíttatni: • Áttekintés a mezőgazdasági termelés és a vidék helyéről a gazdaságban-A mezőgazdasági termelés célja, helyszíne, a vidék szerepe világviszonylatban, illetve Magyarországon.-A növénytermesztési ágazat bemutatása, legfontosabb termesztett növényeink és azok aránya (statisztikai számokkal)- A kertészeti ágazat bemutatása