Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1998
1998. január 28.
- 18-8. Párhuzamos képzés 20.§ (1) A párhuzamos képzésben résztvevő hallgató egyidőben két felsőoktatási intézményben, karon folytathat tanulmányokat, és sikeres elvégzésük esetén külön-külön oklevelet kaphat. (2) Az egyetem hallgatói az egyetemi karok közötti párhuzamos képzésben, a fogadó kar tanulmányi bizottságának, az érintett hallgató karának tanulmány bizottsága véleményét figyelembevevő engedélye alapján, vehetnek részt. Az engedélyezés során értelemszerűen az egyéni tanulmányi rendre vonatkozó feltételeket és szabályokat kell alkalmazni. (3) Más egyetemek (főiskolák), illetőleg az egyetem karainak azok a hallgatói, akik az egyetem másik karán kívánnak párhuzamos képzésben részt venni, kérelmüket az érintett kar tanulmányi bizottsága titkárának nyújthatják be. A hallgatónak saját tanulmányi bizottságának, a (2) bekezdés szerinti, véleményét magának kell megszereznie és rávezettetnie a kérelmére.A felvételről a tanulmányi bizottság a felvételre vonatkozó jogszabályok, egyetemi és kari szabályzatok alapján dönt. 21.§ (1) A párhuzamos képzésre felvett hallgatónak a beiratkozáskor nyilatkoznia kell arról, hogy melyik intézményt tekinti anyaintézményének, ahol a számára járó támogatásokat felveszi. A nyilatkozat elmulasztása esetén a hallgató anyaintézetének azt kell tekinteni, ahol korábban kezdte meg tanulmányait. (2) Ha a hallgató az egyik intézményben diplomát szerez, a másik intézményben másoddiplomás hallgatói jogállásúvá válik. (3) Párhuzamos képzés esetén a hallgatónak mindkét felsőoktatási intézményben külön leckekönyve van. (4) A párhuzamos képzésben résztvevő hallgatónak - az egyéni tanulmányi rendben engedélyezett keretek között - teljesítenie kell minden követelményt, továbbá vonatkoznak rá a tanulmányi és vizsgaszabályzat és más, a hallgatókra vonatkozó, egyetemi és kari szabályzatok rendelkezései is. KTVSZ: A GATE más karán történő párhuzamos képzés esetében a Mezőgazdaságtudományi Kar tanterve által előírt törzstárgyak vizsgakötelezettségét a hallgató a Mezőgazdaságtudományi Karon köteles teljesíteni. Más intézményben illetve karon teljesített „B” vagy „C” tárgy Karunkon a Tanulmányi Bizottság engedélye alapján „C” tárgyként elismertethető.