Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1997

1997. január 8.

2.3. A KAR INFORMATIKAI HÁTTERE Karunkon a 80'-as évek végétől indult meg központi szervezéssel és elsősorban pályázati úton nyert anyagi támogatások megszerzésével az informatika fejlesztése. A számítástechnikában bekövetkezett robbanásszerű fejlődés nyomonkövetése nem kis nehézséget jelent a Kar és Tanszékei számára az anyagiak biztosítása és a szoftverek felhasználásához szükséges ismeretanyag megszerzése terén. A Kar és Tanszékei támogatásával beüzemelésre, majd folyamatos felújításra kerültek a kari Unix-os szerverek és a FA Novell szerver. 1992-től megidult az új, korszerűbb u.n. Ethernet hálózat kiépítése, melynek munkálatait 1996-ban fejeztünk be. A fejlesztési projekteknek köszönhetően mára a Kar valamennyi szervezeti egységének szinte minden helysége rendelkezik hálózati végponttal, a rendszergazdák által működtetett szoftverek pedig kevés kivételtől eltekintve minden szolgáltatást képesek folyamatosan biztosítani. A szerverek működtetését és karbantartását főállású informatikus irányításával és a létrehozott Informatikai Bizottság segítségével hallgatóink látják el. A felhasználók és a rendszergazdák közötti kapcsolatot pedig a tanszéki informatikai összekötők jelentik. A kar minden szervezeti egységében legalább egy nagy teljesítményű PC áll rendelkezésre a belső és külső hálózati adatforgalom gyors lebonyolítására, alkalmas lehet multimédiás felhasználásra. A kar informatikai hardver és szoftver háttere ma már képes arra, hogy a kor követelményeinek megfelelő minimális mértékben szolgálja kari, tanszéki és felhasználói szinten az oktatás-kutatás-szolgáltatás feladathármas ellátását. • Az informatikát, mint rendelkezésre álló eszközt jól és hasznosan használni csak úgy lehetséges, ha a karbantartás és fejlesztés anyagi lehetőségét folyamatosan biztosítjuk csakúgy, mint a felhasználói oldal képzésének és önképzésének lehetőségeit. • Tekintettel Karunk financiális hátterének teherbírására, úgy ítélem meg, hogy tanszéki és kari szinten a különböző pályázati lehetőségek adhatnak teret továbbra is a fejlesztéshez. • Az egyetem többi karával kiépítendő racionális együttműködés ugyancsak segíthet egyetemi szintű, integrált feladatok megoldásában és pályázatok közös kivitelezésében miközben egyik kar egyéni fejlesztési stratégiája sem sérül. A kari oktatásban az informatika több területen is nagyobb szerepet vállalhat. • Egyrészt a napi oktatási adminisztráció kiszolgálásában, a tananyag korszerű prezentálásában, a hallgató és oktató közötti kiegészítő kommunikáció ellátásában, • másrészt pedig a Tanulmányi hivatalok-oktatók-hallgatók közötti informatív kommunikáció megteremtésében. • Oktatási és gyakorlati oktatási adatbázis kialakítása segítheti a hallgatók, oktatók és a Tanulmányi hivatal napi szintű informáltságát. • Nagymértékben segítené hallgatóink tanulmányi és egyéni kutatási feladatait egy kari működtetésben levő, több munkaállomással rendelkező számítástechnikai terem létrehozása. • Az oktatás és a kutatás területén egy új információs, oktatási és kutatási alkalmazás körvonalai bontakoznak ki Európában, melyet Virtuális Egyetemnek hívnak. E még egyenlőre távolabbi jövővel rendelkező projektnek a kimunkálásában Gödöllő is részt vesz. Szerencsés lenne Karunk érintett tudományos csoportjainak a bekapcsolódás lehetséges módját megtalálni. A tudományos, kutatói munkában nemzetközi téren általánossá vált a hálózati szoftverek felhasználása kapcsolattartásra, adatbázisok gyors megszerzésére és archiválására, eredmények gyors és hatékony közlésére. 11

Next

/
Thumbnails
Contents