Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1996

1996. február 28.

megalapozására, az adaptáció folyamatának sokoldalú tudományos vizsgálatára összpontosítja. Sajátos aktualitást adnak a technológiai transzfer biológiai-ökonómiai feltételeivel foglalkozó munkáknak az egyre inkább előtérbe kerülő éghajlati változások hatásainak átfogó vizsgálatai. A szakterület nagy kiterjedtsége és komplex volta miatt a tanszék a legszélesebb együttműködésre törekszik hazai, európai és trópusi-szubtrópusi szakmai partnereivel. E kapcsolatrendszernek köszönhetően tudta eddig is tudományos tevékenységének jelentős részét magyar és külföldi kutatóintézetekkel, egyetemekkel szoros együttműködésben megvalósítani. A Tanszék szakmai profiljának megfelelően aktivan részt vesz a tudományos eredmények gyakorlatba történő átültetésében, az anyaintézmény tudományos-szolgáltató feladatainak ellátásában. Távlati fejlesztésként a magyar szellemi termékek értékesítése, szakemberek felkészítése céljából nemzetközi szervezetekkel és intézményekkel együttműködve training centerek létrehozásán dolgozik külföldi országokban. E mellett speciális, Magyarországon egyedülálló tudományterületén oktató-továbbképző munkával, tanácsadással és egyéb szolgáltatásokkal segíti az állami és önkormányzati szervek, a hazai agrárintézmények tevékenységét. A fenti bemutatás alapján látható, hogy a tevékenységi kör, a szakmai munka tartalma túllép a korábbi „trópusi-szubtrópusi” elnevezés behatárolta kereteken. A javasolt módosítás lehetővé tenné a Tanszék fokozottabb bekapcsolását az Európai Közösséghez való csatlakozásból fakadó új típusú feladatok megoldásába és a tőlünk keletre kialakult független köztársaságok csoportjával való tudományos és gazdasági együttműködés megalapozását is nagy mértékben elősegítené. A névváltoztatással lehetőség nyílna a nemzetközi tudományos ,és ’gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó európai intézményrendszerbe való beilleszkedésünkre, amelynek neves, Egyetemünkkel szerződéses viszonyban álló olyan tagjai vannak mint pl. a Wageningeni Nemzetközi Mezőgazdasági Központ, a Tyimiijazev Akadémia Külföld Mezőgazdasága Tanszéke, a Madridi, a Lisszaboni, a Plovdivi stb. társintézményeink hasonló elnevezésű intézetei, egységei. A Tanszéki Tanács nevében fenti gondolatok, indokok alapján kéijük szíves támogatásukat. Gödöllő, 1996. január 11. Tisztelettel Záradék: Gödöllő, 1996. egy.docens, tanszékvezető A Mezőgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsa 1996.február 28—i ülésén a 151/1995/1996.sz.KT határozat értelmében Dr.Pekli József tanszékve­zető előterjesztését módosítva 13 igen, 0 nem, 2 tartózkodás szava­zattal egyetértett, hogy a Trópusi és Szubtrópusi Mezőgazdasági Tanszék neve Nemzetközi és Trópusi Mezőgazdasági Tanszék névre vál­tozzon. 7 március 6. (N ___^ ( Dr.Sajgó Mihály ) egyetemi tanár, dékán

Next

/
Thumbnails
Contents