Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1996

1996. május 15.

Ugyancsak hangsúlyozza a szaktanácsadásba való bekapcsolódás fontosságát, amelyet eddig is követett. A kutatási koncepció kialakítását nagymértékben gátolják a költséges szántóföldi kisparcellás kísérletekre fordítható összegek, valamint gép- és eszközállomány hiánya, éppen ezért célszerűnek látja a több tanszékkel történő közös kutatási projektek szélesítését. Publikációs tevékenysége széles tematikát ölel fel, szinte kizárólag magyar lapokban magyar és német nyelven jelentet meg cikkeket. Mind a publikációk számát, mind pedig a megjelenési helyek minőségét célszerű lenne fokozni, illetve javítani. Bár német nyelvből csak kandidátusi vizsgája van, hosszabb időt töltött különböző német egyetemeken, így a német nyelvtudásának a fejlesztése nem jelenthet problémát, sőt valószínű, hogy ezt a nyelvet alaposabban ismeri, mint amit a kandidátusi vizsga sejtet. Ugyancsak sürgős lenne a habilitációs cselekmények elvégzése. A pályázatban foglaltak és eddigi tanszékvezetői, kutatói és oktatói tevékenysége alapján a Véleményező Bizottság 5 igen 0 nem szavazattal javasolja Dr.Máté András egyetemi docens tanszékvezetői kinevezését. Gödöllő, 1996. április 25. (Dr.Bócsa Iván) c.egyetemi tanár, akadémikus a Véleményező Bizottság elnöke Záradék: Az 1996. április 29—i Intézeti Tanács az előterjesztést 8 igen, 0 nem szavazattal véleményezte. A kiadmány hiteléü1• a Véleményező Bizottság titkára

Next

/
Thumbnails
Contents