Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1995

1995. március 22.

-2-o Diplomáját a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kara honosította. Egyetemi éveit követően növényvédelmi és agrokémiai ágazat vezetői, majd főágazatvezetői beosztásokat töltött be mezőgazdasági termelőszövetkezetben. Szakmai téren rendszeresen képezte magát. 1978-ban szerzett erdészeti növényvédelmi szakmérnöki oklevelet az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmémöki Karán, Sopronban. A GATE egyetemi oktatásába 1978-ban kapcsolódott be a melegégövi növénytermesztéstan meghívott előadójaként. A fejlődő országok agrárfejlesztése témában 1981-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját. 1981 májusától főállásban oktatja a növénytermesztéstan tárgyat nappali és szakmérnöki képzésben Gödöllőn, valamint vendégelőadóként vesz részt a vidéki társintézményekben folyó trópusi-szubtrópusi képzésben is. A GATE Tanárképző Intézetében 1984-ben szerzett pedagógiai végzettséget. Végzettsége okleveles mérnök-tanár. A Trópusi és Szubtrópusi Tanszék oktatási anyagainak megírásában, azok bővítésében 1981-óta vesz részt. A melegégövi növénytermesztéstan témakörben 3 egyetemi jegyzet, továbbá 1 szakmérnöki oktatási segédanyag szerzője. Jelentős számú trópusi viszonyok között elvégzett kísérleti munkán alapuló publikációval rendelkezik. Ebből egyetemi jegyzet 5, önálló tudományos cikk angol nyelven 7, orosz nyelven 1, társszerzőkkel angol nyelven 1. Oktatói tevékenységében nagy figyelmet fordít a hallgatók által önállóan választható "B" típusú tárgyak oktatására. Elkészítette a rövid és hosszú vázlatát (course bookletet) a TR-305 B Trópusi növénytermesztéstan, TR-409 B Trópusi fűszer és gyógynövények termesztése, TR-326 C Trópusi erdészet, TR-421 C Trópusi kertészet tárgyakhoz. Az általa meghirdetett tárgyak előadásain rendszeresen nagyszámú hallgató vesz részt. Kiterjedt szakmai kapcsolatokkal rendelkezik hazai és nemzetközi területeken. A FAO szakértői listáján kukoricatermesztés fejlesztése és paradicsomtermesztés a trópusokon témákban szerepel. Tagja a Food Agriculturfal International Society-nek. A Bizottság Dr.Berényi Béla pályázatának elfogadását .'......igen, nem szavazattal javasolja. Gödöllő, 1995. március 17. ( Dr. Máté András ) egyetemi docens a Bizottság elnöke 2P

Next

/
Thumbnails
Contents