Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1995

1995. március 22.

-2-Jelentős a nemzetközi kutatási kapcsolatrendszere, amit elnyert UNIDO pályázat is támogat. 1995-től egy OECD-alprogram nemzeti koordinátora. Kiterjedt a hazai kutatóhelyekkel fenntartott kapcsolata, s számos elnyert kutatási pályázat vezetője. Oktató- és kutatómunkájával kapcsolatos elképzeléseit tézisszerűen összefoglalta pályázatában. Oktató munkájában a "Mikrobiológia" alaptárgy oktatását tartja a legfontosabbnak, de bővíteni kívánja a választható tárgyak oktatását; a hallgatók körében nagy népszerűségnek örvend a "Növény-mikroba kölcsönhatás" c. általa leadott új B-tárgy. Kiemelt feladatként kezeli az általa kidolgozott és koordinált doktori program (Mikroorganizmusok változékonyságának molekuláris háttere) akkreditálását. Korábbi oktatói gyakorlatát hasznosítva (amit részben egyetemünkön, részben a JATE-n, KLTE- n, PATE-n meghívott előadóként szerzett) nem egészen egy év alatt - a tanszék munkatársaival közösen - elkészítette a "Mikrobiológia" c. tárgy jegyzetét. Intenzíven segíti a diplomamunkát készítő hallgatókat, s ebben jól hasznosítja a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontban meglévő feltételeit. A tanszék kutató munkájának lendületet adott ez a lehetőség, de felsőoktatási pályázatot is szerzett (AMFK) ennek támogatására. Vezetői elképzeléseiben mind az oktató, mind a kutató munkában a magas színvonalú tudományos igényességet kívánja érvényesíteni, s teljesítménycentrikusan értékeli munkatársait. A Bizottság Dr.Hornok László pályázatának elfogadását 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal javasolja. Záradék: A Mikrobiológiai Tanszék Tanácsa 1995. március 14-i ülésén Dr.Hornok László pályázatát 8 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazati aránnyal véleményezte. A kiadmány hiteléül: Gödöllő, 1995. március 9. (Dr.Heltai György) egyetemi tanár a Bizottság elnöke a Bizottság titkára 3

Next

/
Thumbnails
Contents