Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1995

1995. november 15.

-2-Oktatási és tudományos tevékenységén túl Fekete Tibor jelentős többletfeladatokat vállal és lát el az Állattenyésztési Intézeten belül. Oktatási titkárként az oktatással kapcsolatos valamennyi feladat (követelményrendszer egységesítése, tantárgyak statisztikája, oktatók óraterhelése, minden tárgyra érvényes egységes intézeti követelményrendszer kidolgozása, stb.) megoldásában, felügyeletében részt vesz. Jó képességekkel rendelkezik a számítógépes technika sokoldalú alkalmazását illetően. Egyik kidolgozója a hallgatók számára készített számítógépes tudásellenőrző programnak, és kiváló gyakorlattal bír a statisztikai módszerek számítógépes alkalmazásában. Alkalmazkodó képessége, szolgálatkészsége és jó emberi kapcsolatai révén kivívta kollégái és feljebbvalói megbecsülését az Állattenyésztési Intézetben és azon kívül is. A fentiek alapján dr.Fekete Tibor érdemes és ajánlható az egyetemi adjunktusi címre. A pályázatot véleményező bizottság 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal javasolja dr.Fekete Tibor egyetemi adjunktusi kinevezését. Gödöllő, 1995. november 14. ( Dr. Sajgó Mihály ) egyetemi tanár, dékán o

Next

/
Thumbnails
Contents