Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1994
1994. február 22.
5 Dr.KÓNYA kát .mán a Növénytermesztési Intézet ny.egyetemi docense. 1947-ben végzett a Debreceni ATE-n. Dolgozott a Tiszántúli Földművelésügyi Tanácsnál, a komádi gazdaképző iskolában, majd 1949-ben a zsámbéki Mg-i Akadémia Növénytermesztési Intézetében tanársegédként tevékenykedett. 1952-től a GATE Földműveléstani tanszékén kezdte meg munkáját mint egyetemi adjunktus. 1957-től a Növénytermesztési tanszéken tevékenykedik, később mint egyetemi docens, egészen nyugdíjba vonulásáig. Dr.Kónya Kálmán kimagasló gyakorlati érzékkel irányította a földművelési és növénytermesztési gyakorlatokat és szervezte a tanszék laboratóriumainak és kísérleti terének munkáját. Rendszeresen végezte a diplomaterves hallgatók irányítását és a diákkörös hallgatók foglalkoztatását. A kísérleti tér vezetését 20 éven keresztül, nyugdíjba vonulásáig eredményesen látta el. 1962-ben "summa cum laude" eredménnyel egyetemi doktori fokozatot szerzett. A vetésforgóval kapcsolatos kutatásain túlmenően, 1975- től kezdődően a cukorrépatermesztés agrotechnikai kutatásaiban is eredményesen részt vett. Ebből a témából számos szakmai cikket, illetve könyvet jelentetett meg. Nyugdíjba vonulása után rövid időre sem szűnt meg kapcsolata a Növénytermesztési Tanszékkel, mivel a NTI Kísérleti terek irányításában eredményesen tevékenykedik. Biztosítja az agrokémiai, a talajtani, a növénytermesztési és a kapcsolódó kísérleti tereken a gyakorlati órákhoz szükséges demonstrációs anyagokat, növényeket, a bemutatásra szolgáló parcellákat. Szervezi a kísérleti terek gépeinek javítási munkáit, koordinálja a művelések összhangját és idejét. Aktív és nyugdíjas szakemberként végzett, átlagtól messze nagyobb teljesítményű, eredményes munkájáért javasoljuk részére az Egyetemi Emlékérem adományozását. MÉSZAROSNÉ dr.BÁLINT ÁGNES 1982-től dolgozik a Kémia és Biokémia Tanszéken egyetemi adjunktusi beosztásban. Rendkívül sokrétű oktatómunkát végez, kiváló felkészültségével és következetes igényességével tekintélyt vívott ki mind a hallgatók, mind a kollégák körében.