Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1994
1994. január 25.
Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudornányi Kar_____ DM-160/2/1994. Állásfoglalás a GATE Állattani és Ökológiai Tanszékére kiírt tanszékvezetői pályázatról A tanszékvezetői megbízás elnyerésére Dr.Bakonyi Gábor egyetemi docens, a tanszék jelenlegi vezetője nyújtotta be pályázatát. A Véleményező Bizottság megállapította, hogy Bakonyi Gábor pályázata az előírt formai és tartalmi követelményeknek mindenben megfelel. Dr.Bakonyi Gábor 1973 óta a GATE Állattani és Ökológiai Tanszékének oktatója, 1989-ben kapott egyetemi docensi kinevezést, s 1991-től látja el a tanszékvezetői feladatokat. 1977-ben megszerezte az egyetemi doktori, 1987-ben pedig a biológiai tudomány kandidátusa címet. Angol és német nyelven előadóképes, 1985 óta nyolc tudományos dolgozatot és öt könyvrészletet publikált. Több "A" és "B" típusú tárgy előadója a graduális és posztgraduális képzésben. Angol (GATE) és német (AOTE) nyelvű képzésben ugyancsak tárgyfelelősként vesz részt. Tagja szakterülete tudományos testületéinek, több helyen vezető funkciót lát el. Hazai és nemzetközi tudományos kapcsolatai széleskörűek, s jelentősen hozzájárulnak a tanszék tudományos elismertségéhez. Bakonyi Gábor eddigi tanszékvezetői működése során következetesen törekedett a tanszék oktató és kutatómunkájának modernizálására, olyan struktúra és ’szervezet kialakítására, amely igazodik a fejlett országok egyetemein kialakult megoldásokhoz és színvonalhoz. Vezetése alatt az új egyetemi képzési rendszernek megfelelően, alapvetően megváltoztatták a tanszék tradicionális oktatási formáit, új tanterveket, előadásokat, gyakorlatokat és számonkérési formákat dolgoztak ki, továbbá új tankönyvet írtak. A személyi állomány majdnem fele kicserélődött, s egyre több doktorandusz dolgozik a tanszéken. A tanszéki kutatások súlypontját a talajökológia-talajzoológia területére helyezték, s ennek anyagi feltételeit eredményes pályázatokból sikerült megteremteni. Bakonyi Gábor az elkövetkező években a megkezdett úton kívánja továbbvezetni a tanszéket. Koncepciójában tömören összefoglalta a soronkövetkező időszakra vonatkozó célkitűzéseit. Stabilizálni kívánja az elért változásokat, s kor szerint arányosan struktúráit oktatói gárda kialakítására törekszik. Ez lehetővé teszi a munkavégzés és időbeosztás hatékonyságának fokozását, az oktatók tudományos fejlődését. Az utánpótlást a legjobb doktoranduszok kiválasztásával kívánja megoldani. Ösztönözni kívánja a kreatív munkavégzést, s a nemzetközi színvonalú publikációs tevékenységet. Egészséges versenyszellem és jó kollegiális viszony kialakítására törekszik. A Véleményező Bizottság Dr.Bakonyi Gábor tanszékvezetői megbízását: 5 igen 0 nem szavazattal támogatta. Gödöllő, 1994. január 19. ** UA/Wlfo ( Dr.Heltai György ) egyetemi tanár a véleményező Bizottság elnöke