Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1994
1994. november 30.
ria, stb. alapeszközei). A GATE Központi Laboratóriumával együttműködve a takarmányvizsgálat szinte teljes területe átfogható a jelenlegi eszközökkel is. Szúró-boncoló: Rendelkezik a viselkedésökológiai, és részben az állategészségügyi vizsgálatok, laboratóriumi feltételeinek biztosításához szükséges hely-, műszer- és eszközkapacitással. Az állatok ill. szerveik preparálása, hűtve-tárolása, konzerválása, stb. megfelelően biztosított a laboratóriumban. Az épületen belül 1993-ban 8 végpontos Novell helyi hálózat került kiépítésre és a VOKÁ-nak az egyetemi hálózathoz való csatlakozása folyamatban van. Az állomás felszerelései közül külön ki kell emelni az OTKA műszerpályázatával is jelentősen támogatott és az országban egyedülálló rádiótelemetriás rendszert. 3.4. Nemzetközi együttműködés A Vadbiológiai Oktató és Kutató Állomás nemzetközi ismertségét nagyban javította, hogy 1991. agusztusában nagy részvétellel (29 ország >250 résztvevő) és sikerrel az egyetemen került megrendezésre a Vadbiológusok Nemzetközi Uniójának XX. Kongresszusa. Ennek révén számos a jövőben kiaknázható oktatási és kutatási együttműködés alapjai alakultak ki. A VOKÁ munkatársainak a nemzetközi tudományos életben való részvételét lehetővé teszi, hogy valamennyi önálló kutató munkát folytató munkatárs (témavezető) legalább egy idegen nyelv középfokú ismeretével rendelkezik és minimum rövid előadások megtartására képes. 4. Személyzeti kérdések A VOKÁ munkatársainak jegyzékét (név, beosztás, fizetés forrása) a 3. melléklet tartalmazza. A tényleges helyezetnek megfelelően és a tanszékké alakulás érdekében szükségessé vált a munkatársak egy részének oktatói státuszokba való besorolása. Az oktatási feladatokkal összhangban 1 docensi, 2 adjunktusi és 1 tanársegédi helyre történő pályázat kiírását kérte a VOKÁ Dolgozói Értekezlete.