Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1994

1994. június 8.

- 3 -"Landnutzungssysteme" elnevezésű - intézetet magába foglalva. A példák sora hosszan folytatható lenne. A tanszék létrehozása a GATE deklarált belső fejlesztési elképzeléseivel is összhangban áll, amely egyéb főirányok mellett a környezetgazdálkodási orientáció erősítését is zászlójára tűzte. Az e területen kialakított új képzési irányú szak (KTG) igen nagy külső és belső érdeklődésnek örvend, s fejlesztését jelentős európai (TEMPUS) és hazai (FEFA, OMFB, alapítványi, stb.) erőforrások is támogatják. A tanszék létesítésének és színvonalas működtetésének személyi, tárgyi és oktatási, valamint kutatási feltételei adottak, ezáltal minimális fejlesztéssel - egyúttal széleskörű és már jól működő kooperációkkal - a jelen előterjesztés megvalósítható. 2. Személyi feltételek Az új tanszék személyi állománya azon intézeti csoport tagjaiból állna, akik a vázolt profil kutatásával és oktatásával mintegy 10-15 éve kezdve egyre fokozódó mértékben foglalkoztak, kapcsolódva ezzel jelentős hazai és külföldi kutatási projektekhez, s akik e területet egyetemi diszciplinák formájában kidolgozva oktatási rendszerünkbe illesztették, így az új tanszék létesítése csak mintegy "nevesítené", kifelé is megjelenítené az Intézetben e területen folyó tevékenységet. Nevezettek intézeti, illetve tanszéki állományból kerülnének az új tanszék állományába, azaz: a Növénytermesztési Intézet állományából * Dr. Menyhért Zoltán egyetemi tanár, intézetigazgató a mezőgazdasági tudományok doktora * Jeney Zsuzsanna programozó matematikus a Növénytermesztéstani Tanszék állományából * Dr. Ángyán József egyetemi docens a mezőgazdasági tudományok kandidátusa * Kupi Károly tudományos segédmunkatárs * Tirczka Imre tudományos segédmunkatárs

Next

/
Thumbnails
Contents