Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1989-1990
1990. május 31.
Egyben tájékoztatta a kari vezetést ezen döntéseiről, amelyeket a Dékán a Kari Tanács 199o. március 19-i ülésén bejelentett és ismét támogatásáról biztosította a tanszék kezdeményezését. 6/ A Tanszék 199o. május 7-én tartott ülésén az előkészítő bizottság által elkészített "Szervezeti és Működési Szabályzat" tervezetét megvitatta, és a módosítások után titkos szavazással szavazattal, 73 %-os abszolút többséggel elfogadta, és úgy döntött, hogy a Kari Tanács elé terjeszti. Javaslat: 1/ Javasoljuk, hogy a Kari Tanács erősítse meg 1987. március 9-én hozott döntését és javasolja az Egyetemi Tanácsnak a Növénytermesztési Intézet létrehozását, a Tanszéki értekezlet által titkos szavazással-, abszolút többséggel elfogadott, következő szervezeti felépítésben: Javasolt név: Növénytermesztéstani Intézet Szervezeti egységek: a/ Föltíknűveléstani Tanszék b/ Növénytermesztéstani Tanszék 2/ Javasoljuk továbbá, hogy a Kari Tanács kérje az Egyetemi Tanácsot, hogy legközelebbi /előreláthatólag 199o. junius 22-i/ ülésén hozza meg a döntést, igy ugyanis a tanévkezdésig elegendő idő áll rendelkezésre az Intézet szervezetének kialakítására, vezető szerveinek létrehozására és belső ügyrendjének kidolgozására. Indoklás: 1/ Az a., b., c., pontokban megjelölt szervezeti egységek önálló diszciplínákat takarnak, melyeknek művelését a tanszéken belül önálló csoportok hosszú ideje és olyan színvonalon és önálló tantárgyakként oktatják, hogy az indokolté teszi a tudományterületek intézeti tanszéki rangra emelését. 16 igen 6 nem- Részletes Növénytermesztéstani Osztály- Vetőmaggazdálkodási Osztály- Herbológiai Osztály c/ Gyepgazdálkodástani Tanszék d/ Mg—í Környezetgazdálkodási Osztály e/ Intézeti Titkárság f/ Kísérleti és Bemutató Terek Osztálya (Önálló élsz.egység) g/ Laboratóriumok Osztálya