Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1989-1990
1990. február 26.
- 5 A Környezetvédelmi és a Genetikai szakon a 2.félévi vizsgaidőszak lezárása után kerül sor 33, illetve 12 fő államvizsgájának megszervezésére. Jelenleg a szakmérnöki hallgatók létszáma 8 szakon összesen: 195 fő. 8. Bejelenti, hogy nagymértékben fokozódik az érdeklődés - külföldiek részéről - a karunkon folyó B.Sc-ről M.Sc diploma megszerzésére irányuló angol nyelvű képzés iránt. 1989-ben 46 pályázat érkezett karunkra, ez év januárjában 12. Ezért a 25 fővel indított iráni csoport mellett, a Trópusi és Szubtrópusi Mezőgazdasági Tanszék tervezi ez év szeptemberétől egy újabb - nemzetközi - csoport képzését. Legnagyobb gondot az előadótermek és a szemináriumi helyiségek hiánya okozza. 9. Elmondja, hogy az egyetem doktori címről és az egyetemi doktorátusról szóló rendelet szerint a doktori szigorlat egyik tárgyköre a marxiz- mus-leninizmus. Az elmúlt év során az egyetemi oktatásban az eddigi marxizmus-leniniz- mus helyébe társadalomelméleti alapozást nyújtó új tárgyak kerültek. A művelődésügyi tárca véleménye szerint úgy a posztgraduális képzésben, mint a doktoráltatásnál is értelemszerűen a marxizmus-leninizmus helyébe lépő társadalomelméleti oktatási struktúra tárgyköreit kell behelyettesíteni a legközelebbi átfogó szabályozásig. Az akadémia elnöksége a 41/1989.sz.határozatában nem tartja indokoltnak a továbbiakban az ideológiai vizsga megkövetelését, a tudományos továbbképzés és a kandidátusi fokozat megszerzéséhez. Konkrét állásfoglalás ez ügyben nem történt, mivel a rendeletet már az új oktatási törvény megjelenéséig nem módosítják. 10. Bejelenti, hogy a Minisztertanács Glatz Ferenc művelődési miniszter vezetésével Rehabilitációs Bizottságot hozott létre, amely felhívást tett közzé, mely szerint: