Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1989-1990

1989. december 11.

5 Erre az oktatók felkészültségét és számát figyelembe véve lehetőség volna, azonban ennek objektív akadálya, hogy a pár­huzamosan folyó előadásokhoz nem tudjuk a megfelelő számú előadótermet, gyakorló helyiséget vagy szemináriumot bizto­sítani, Mégis célszerű lenne a karon néhány tantárgyból a párhuzamos oktatást, a párhuzamos előadásokat meghirdetni hogy a hallgatók választhassanak az aktátok közül. Azt mindenképpen célszerűnek és megvalósíthatónak' tartjuk, hogy a hallgatók az egy időpontban megtartott gyakorlati órák esetén a gyakorlatvezető tanárok között választhassanak.-, VI* Egyéni tanulmányi terv; A részképzés különböző formáinak vagy a párhuzamos képzés és az áthallgatás kivitelezéséhez a hallgatók részére, a kori tanulmányi Bizottság és a hallgatói önkormányzat javaslatára és egyetértésével egyéni tanulmányi tervet biztosítunk. Ezt a vonatkozó tanulmányi szabályzat szerint a kar vezetője vala­milyen plusz teljesítményért Ítéli "da» Elsősorban a kar fel­sőbb évfolyamairól III., IV, V* évesek kapják meg az egyéni tanulmányi tervet. Az elmúlt évek során a kar hallgatói pályá­zat útján 10-15 fő, elsősorban az előadások látogatása alól kaptak felmentést, A tanterv korszerűsítés után várhatóan lé­nyegesen több egyéni tanulmányi terv, áthallgatás és részkép­zés valósítható meg karunkén. Gödöllő, 1989, november 30«. Dr0Barcsák Zoltáns s«k«. egyetemi tanár dékánhelyettes

Next

/
Thumbnails
Contents