Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1988-1989
1988. szeptember 28.
- A kísérleti terek spontán kezdeményezésekre vagy éppen kényszerű hatásokra alapozott együttműködését szervezetté és irányítottá kell tenni, márcsak a gépek, eszközök és műszerek jobb kihasználása érdekében is. A mindenkor problémát jelentő, egymásnak végzett munkák elszámolását illetően központi irányelveket és rendszert célszerű kidolgozni. A gépek kölcsönadása olyan mértékű elhasználódást és meghibásodást jelent, ami ma már tűrhetetlen. Segitsék egymást a kísérleti terek, de az adott gépet ismerő és azzal dolgozó traktorossal vagy gépkezelővel végezzék el a munkát, megfelelő elszámolás, illetve térítés ellenében.- Ismételten célszerű lenne az illetményfölddel kapcsolatos problémák felülvizsgálata. Sok területet vesz igénybe és sok gépi és kézi munkaéot von el. A területarányos terményjuttatás esetleg kedvezőbb megoldás lenne, a felszabaduló területeken kísérletek elhelyezésére nyílna mód. Erre azért is szükség van, mivel egyes kísérleti terek területe /pl.Növénytermesztés/ az épitési igénybevétel miatt rendkívül lecsökkent. Igaz, éppen ezt volna hivatva az újonnan létesített nagygombosi telep pótolni, de éppen a távolság neheziti meg a közvetlen hallgatói tevékenységre alapozott kísérletező és oktatómunkát,- Az egyetem körüli kísérleti terek munkájának fejlesztése érdekében intézményesített, tanszékek közötti, érdekeltségen alapuló együttműködés továbbfejlesztésére van szükség, amire már ma is vannak jó példák, de a lehetőségek még messze nincsenek kihasználva, A jó demonstrációval kiegészített oktató-nevelő és kísérletező munka az egyetem általános tudományos megítélését és tekintélyét is növeli. ad.2. A nagygombosi kísérleti térre vonatkozó javaslatok- A telep létrehozására és működtetésére fordított erőfeszítések minden elismerést megérdemelnek, mivel igen rövid idő alatt hoztak létre egy fajta- kisérleti állomásra és egy egyetemi kísérleti térre hasonlító objektumot. Rengeteg feladatot vállaltak, melyek elvégzésére igénybe vették az egyetemi növénytermesztési kísérleti tér anyagi erejét és személyi állományát is. Javasoljuk, hogy a jövőben a kísérleti feladatok közül csak azokat vállalják, melyek elvégzésére megfelelő munkaerő fedezet van.- Kooperációs lehetőség a többi kísérleti térrel /Gödöllőn/ csak minimális és csak speciális esetekre vonatkozhat, mivel a távolság meghatározó tényező. Az együttműködés a tanszékek kísérletei feladatainak megoldásában lehetsége a megfelelő igény szerint, mivel a kísérleti telep elsősorban kísérletek beállítására és kivitelezésére alkalmas,az oktatásban csak kisebb jelentősége lehet az egyetem körüli kísérleti terek előnyei miatt.