Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1988-1989
1988. november 28.
A IV, évf„ hallgatói Vámosmikólán dolgoztak, A zöme almát szedett "export", illetve "belföldi" célra válogatva, konténerbe töltve. Egy 8 fős brigád a rakodótéren válogatott, míg néhány fő a "Szedd magad" mozgalomban mérlegelt és irányítóként tevékenykedett, A munkakörülmények megfelelőek voltak, A bértételek egyeztetés után szintén megfelelőek lettek - a hallgatók voltaképpen légnyegesen jobban is kereshettek volna, de az öt napos munka ezt nem tette lehetővé, ugyanis amikorra elsajátították a helyes munkamódszert, már vége is volt a munkahétnek. A munkában élenjárók mindenütt jutalmat is kaptak. A legjobb brigádok tagjainak Kari Vezetés nevében az oktatási dékánhelyettes levélben köszönte meg a jól végzett munkát, 4® Szakmai és egyéb programok II« évf. Hódmezővásárhely A szakmai program a következő volt:- Tájékoztató a gazdaságról és a munka értékelése- Határszemle- Rizs-betakarítás megtekintése- Hibridkukorica feldolgozó üzem megtekintése Ezen kívül a gazdaság (vasárnapi napon) Szegedre vitte a hallgatókat kirándulásra. III, évf. Martonvásári részlegnél a három műszak miatt külön szakmai nap szervezése nem volt lehetséges, csak a vetőmag üzem teljes bemutatása történt meg. Kiskőrösön nem volt szakmai program, mert az évfolyam elsős korában ugyanitt dolgozott és akkor megismerték a gazdaságot. IV. évf. Az ötnapos munkahét miatt nem tartott szakmai napot. Egyéb programként a szokásos birkagulyásos búcsúvacsora zárta a gyakorlatot. 5* Összefoglalás Összegezve megfelelőnek mondhatjuk hallgatóink munkáját. Az idén mindenki teljesítette a normát, így e miatt nem kell pótlást elrendelni. Nem volt említésre méltó fegyelemsértés sem