Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1987-1988
1988. március 28.
- 3 Ugyancsak a SCOPE Magyar Nemzeti Bizottsága - egyetemünkkel karöltve - TALAJ - VÍZ - LEVEGŐ címmel Környezetvédelmi Kongresszust rendez 1989. szeptember elején ahol várják, hogy a koolégák közül minél többen ismertessék kutatási eredményeiket. 3/ Elmondja, hogy az óraterhelés kimunkálása most van folyamatban. Átlagban egy oktatóra 163 óra jut. 4/ Bejelenti, hogy a tanulmányi eredmény erkölcsi és anyagi elismerésére egy éve vezette be a Kar a "Tanulmányi Nívódíj" adományozását. A hallgatói KISZ vezetéssel egyetértésben ebben a félévben 12 hallgató részesült e megtisztelő elismerésben. O 5/ Tájékoztatásul közli, hogy a II.éves hallgatók alternatív blokk választása megtörtént, éspedig az alábbiak szerinti megoszlásban: 1. Növénytermesztő 28 fő (2 csoport) 2. Növényvédő 7 fő (1 csoport) 3. Állattenyésztő 58 fő (4 csoport) 4. Üzemszervező 44 fő (3 csoport) 3. Angol szakfordító 14 fő (1 csoport) 6. Melegégöv 19 fő (1 csoport) 7. Biotechnológia 15 fő (1 csoport) Észrevételezi, hogy a Növényvédő blokkra jelentkezők száma igen alacsony, míg igen szép az Állattenyésztő blokkra jelentkezők száma. 6/ Az 1987/88-as tanév 2.félévében a karon 16 hallgató folytatja egyéni tanulmányi rend szerint tanulmányait. Az engedély megadása minden esetben plusz teljesítményhez kötődik. 7/ A végzős hallgatók programjával kapcsolatban az alábbi információt adja: Ballagási rendezvények: Április 11. (hétfő) 17 óra Kollégiumi búcsúztató (Pince Klub) Április 12. (kedd) 14 óra Szakmai Nap 19 óra Köcsögavató