Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1986-1987
1987. június 8.
2 Az orosz nyelven folyó képzés jelenlegi rendszeréhez a jegyzetek és egyét oktatási segédletek megfelelő színvonalon elkészültek, számos olyan jegyzet is elkészült, amely a magyar hallgatók által használt jegyzetek számát is hővitette. Ma már csak a Számítástechnika tantárgy jegyzetanyaga nem teljes. Ennek elkészítése folyamatban van. A szovjet hallgatók magyar nyelvi felkészültsége fokozatosan javul /ezt elősegítik az u.n. nyelvitáborok, melyeket szeptemberben, a tavaszi szünet idején és a nyári vizsgaidőszak után szervezünk/. Ebben jelentős szerepe van a magyar nyelvet oktatók körében bekövetkezett minőségi változásoknak. A szovjet hallgatók beilleszkedése az Egyetem tanulmányi és kollégiumi közösségébe fokozatosan ment végbe. Ma már elmondhatjuk, hogy a magyar diákközösség befogadta a szovjet hallgatók nagy létszámú táborát. A kollégium igazgatójának és az önkormányzati szerveknek ezirányú tevékenysége is sokat javult e téren az utóbbi egy évben. Figyelemre méltó eredménynek mondható, hogy a harmadéves szovjet hallgatók nagyobb Zökkenők nélkül tudtak átállni az orosz nyelvű képzésről c magyar nyelvű képzésre. Az átállás megkönnyítésére azonban további finomításokra van szükség képzésükben. A harmadik évfolyamos szovjet hallgatók első félévi vizsgaeredmény átlaga 0,17-dal volt magasabb az évfolyamátlag- nál. A második félévi vizsgaeredményeik átlaga - az első néhány vizsgájuk alapján - várhatóan jobb lesz az évfolyamátlagnál. A harmadéves hallgatók szakosodása összességében megfelel a szovjet partnerek elvárásának, 66 %-uk üzemszervező szakirányba szakosodott, a többiek növénytermesztésre, egy közülük állattenyésztésre. A másodéves hallgatók körében egyenlőre alacsonyabb az üzemszervező szakra jelentkezés, mint a harmadévesek esetében. Ez évben új feladatként jelentkezett a harmadik évfolyamos szovjet hallgatók nyári termelésirányitási és diplomatervkészi- tési gyakorlatának a megszervezése. E szervező munkához jelentős segítséget kapott a tanulmányi titkárság a diplomaterv konzulensektől. A gyakorlatok szervezésének tartalmi és szervezési eredményei azonban csak azok lefolytatása után értékelhetők. S3