Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1986-1987

1987. április 2.

- Az egyéni tanulmányi rend "bevezetésével kapcsolatban az p javaslatuk, hogy majd a szerzett tapasztalatok alapján dolgozzák ki az egyéni tanulmányi rendre vonatkozó fel­tételeket. A hallgató a tanszékkel egyezteti az előadá­sod hallgatásának, valamint a vizsga félév közben törté­nő letételének időpontját. Dr.Szén Jván egyetemi tanár is a sokat vitatott egyéni ta­nulmányi rend kérdésével foglalkozik. Ez a forma tulajdonképpen kiváló tehetségű egyének képzésé nek elősegítése. Véleménye az, hogy ezen a téren sok kiskapu, a szocialista összeköttetés tág tere fog megjelenni. A szabályzat kitér arra, ha a hallgató tudományos diákköri munkában kiváló, akkor ezt már figyelembe lehet venni. Ezzel nem ért egyet. Véleménye az, hogy legalább országos, vagy nemzetközi szinten kell valamiben kiválónak lennie annak a hallgatónak, aki az egyéni tanulmányi rend szerint tanulhat. A bázis tárgyakból nem kaphat a hallgató felmentést* Ezt mondják igy ki. Dr.harcsák Zoltán dékánhelyettes elvtárs az egyéni tanulmá­nyi rend engedélyezésével kapcsolatban elmondja, hogy csak olyan kedvezmények, felmentések adhatók, amellyel az ille­tékes tanszék vezetője is egyetért. Ezt érvényesíteni kell áthallgatás esetén is.

Next

/
Thumbnails
Contents