Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1985-1986
1986. június 24.
18 A tanszék kutatómunkája azért is nehéz, mert gazdasr. politikai alapkutatást végez, amit közvetlenül igen nehe a fizetőképes mezőgazdasági partnerek felé KK munkaként eladni, viszont a gazdaság /Népgazdaság/ egésze tevékenye güket nem nélkülözheti. Ez a népgazdasági szükségszerűség viszont eddig nem jelen meg a kutatástvégzők bérébe«. Magyarul: nem fizetik meg az alapkutatást végzőket. Jelenleg abban biznak, hogy a VII. ötéves tervben sikerül pályázat révén tárnákat kapniuk, s úgy vélik, hogy megváltozik a kutatás személyi dotálása. /Több pénz maradhat vi a kutatástvégzők személyi jövedelmének növelésére./.- Sok munkát ad a Tanszéknek az is, hogy Akadémiai kijelölt kutatóhely, tehát sok aspiránsi vizsga szi helye a Tanszék, de sok a konzultációs tevékenység - ami nem jár külön díjazással, sőt még az órsterhc; ben sem számítható be.- A tanszék gondot fordit orra is, hogy mindenkinek 1 saját önálló kutatási témája is, azon túl, hogy a Tanszéki közös munkában résztvesz. Ebben - úgy vélj az önállóságra nevelés a fő cél, amellett, hogy kút feladatokat is megold, ami a tudományos fokozatszor hez is megteremti a lehetőséget. Mindent összevetve és mérlegelve, az Agrárgozdaságtani Tanszék kutatómunkája jó, ami a megjelent szakkönyvekben tükröződik, másrészről példás a kádernevelés és utánpót biztosítási módjuk. Talán ezért nem meglepő, hogy dolgo kot szivesen látják a közéleti és mozgalmi "pontokon" .