Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1983-1984
1984. április 24.
5 3* A közművelődés és a szabadidő hasznos eltöltése Végzett hallgatóink döntő része munkahelyén aktiv társadalmi életet él. A mezőgazdasági szakemberek a tapasztalatok szerint a falu kulturális életében vezető szerepet játszanak. Az erre való felkészítésben a kollégium számos lehetőséget nyújt, allgatóink egy részében kifejezetten fellelhető bizonyos "önérványesitő szükséglet." lésként nehezen magyarázható meg, hogy miért dolgozik a kollógiu.nban sok önzetlen ember. Ezek a hallgatók dolgoznak a iCCSz szervezet különböző vezető posztjain, ezek a hallgatók adják az öntevékeny körök, klubok aktivistáinak rétegét. Tevékenységük - önmaguk számára - újszerű és szokatlan, vezetniük kell megtanulni. E tanulási folyamat során természetesen hibákat is elkövetnek, korrigálásukhoz a tapasztaltabbaktól kérnek segítséget. Az évfolyamot és a személyt jól ismerő évfolyam nevelőtanárok ebben a munkában nagyon sok segítséget nyújtanak. A kollégium által teremtett közművelődési lehetőségek, egyrészt a szabadidő eltöltés számos lehetőségein keresztül, másrészt pedig a programszervezésen, szervezetirányi- táson keresztül válnak valóra, teszik képessé hallgatóinkat a későbbi közművelő szerep betöltésére. A szabadidő hasznos kitöltésének kollégiumi stratégiája az elmúlt időszakban megváltozott. Sajnálatos, hogy hallgatóink zöme a hét végét nem a kollégiumban tölti. Okainak felderi- tésére országos program keretében a , lüvelődósi . iinisztó rium vállalkozott. A felmérés 1984. februárjától márciusig tartott, az értékelés folyamatban van. Ezen helyzet következtében a kollégiumi programokra az eddiginél kevesebb hasznos idő áll rendelkezésünkre. A rendezvények megtartására alkalmas napok száma csökkent. A kollégium életében mindez úgy jelentkezik, hogy kevesebb, de szinvonalasabb program megtartására törekszünk a rendelkezésre álló kevesebb idő alatt.