Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1983-1984

1984. február 1.

Forgatókönyv 1984. február l.Kari Tanácsülés Tisztelettel köszöntőm tanácsülésünk valamennyi résztvevőjét. A mai tanácsülésen jegyzőkönyv hitelesítőnek Dr.Mikola Tenőné és Mak3ai László elvtársakat, a jegyzőkönyv vezetésére pedig Dr.Mészáros Gyulánó elvtársnőt kérem fel. Ezek utón rátérünk az első napirendi pont tárgyalására. I. Időszerű kérdések 1. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium az Egyetemet leiratban tájékoztatta az ezévi beiskolázási számokról. E szerint a Kar nappali tagozatára 115 fő, a levelező-kie- gészitő képzés I.évfolyamára pedig 6o fő nyerhet felvételt. 1984. évben négyféle szakmérnöki kurzust indíthatunk, ezek a következők: szarvasmarhatenyésztő,talaj tani,melegégövi és növényvédelmi képzés. 2. A rektori vezetés felhivta figyelmünket arra, hogy a devi­zás folyóiratok tanszékközi használatát segítsük elő. Mivel a Kar tanszékei évi félmillió Ft értékű devizás folyóiratot kapnak, - s bár az igények egyre növekednek, de a lehetőségeink kevésbé - úgy gondoltuk, hogy az egyes tanszékeknek Járó devizás folyóiratokról jegyzéket készí­tünk, amelyet az érdeklődök a Dékáni Hivatalban megtekint­hetnek . 3. Az 1984. évi költségvetés előzetes egyeztető tárgyaláséra a múlt héten került sor. Sajnos úgy néz ki, hogy a rendel­kezésre álló keretek igen szűkösen engedik megoldani az előttünk álló feladatokat, ezért a jövőben egyes területe­ken komoly megszorításokat kell tennünk. Vonatkozik ez a nappali képzésnél a külső óraadók megbízására. A Gazdasági Főigazgatóság február első felében ad tájékoz­tatást az uj konzulénál, birálóijvizsga, ill. óradijak­ról. Ezek a lorábbihoz képest emelkednek, viszont az erre •ditható keret összességében változatlan marad. Egy s^^cmérnöki kurzus a régi dijakat figyelembe véve mint egy óo.oooVs^Ft-ba kerül.

Next

/
Thumbnails
Contents