Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1983-1984

1983. december 2.

— 2 — o o 3. / A szakmai, nyelvi és egyéb továbbképzés területén a je­lenleginél gyorsabb előrehaladásra lenne szükség. Karunkon jelenleg nincs egyetlen 35 évesnél fiatalabb, tudományos fokozattal rendelkező szakember sem, s egyetemi doktorátus­sal is csak a fiatalok 40 %-a rendelkezik. Ez a fentiek szerint arra enged következtetni, hogy a doktorátust álta­lában öt év, vagy ennél hosszabb egyetemi munkaviszony alatt teljesitik. A fiatalok 65 %-ának nincs nyelvvizsgája, s a teljesített nyelvvizsgák sem jelentik mindig a nyelv hasz­nálatát a mindennapi munkában. 4. / Az oktatási terhelés rendkivül heterogén. Oktatói beosztás­ban heti 6-8 gyakorlati óra, kutatók esetében heti 4-6 gya­CiZ korlati óra a legvalószinübb. Ugyanakkor azonban oktatóknál előfordulnak heti liz óránál nagyobb és négy óránál alacso­nyabb terhelések is. Előadást csak alkalmanként tartanak a fiatalok, a diplomaterv és TDK-konzultálásban mintegy 40 %-a vesz részt. Egyéb oktatási feladatok ellátásában /fel­vételi, szakmérnöki, levelező oktatás, államvizsgák/ a fiatalok 8-35 %-a vesz részt, s ez esetenként magas óra­terheléssel párosul. 5. / Oktatási terhelésüket a gyakornokok általában alacsonynak, az oktatók és kutatók megfelelőnek tartják. A gyakornokok harmadrésze, a kutatók fele, s az oktatók negyede úgy véli, hogy többre képes jelenlegi feladatainál. A gyakornokok és kutatók között néhányan még nem érzik magukat minden fela­datra kellően felkészültnek. 6. / A fiatalok..közel 95 %-a végez rendszeresen kutatómunkát, amely főleg programos kutatáshoz kapcsolódik. Jelentős kb. 40 %—os a szerződéses munkákban való részvétel is, A ku­tatási feladatot a fiatalok harmadrésze önállóan, a többiek , vezetői döntés alapján alakították ki. Célszerű lenne a le­hetőségekkel összhangban, nagyobb önállóság ezen a téren. A kutatómunka távlati céljait jelzi, hogy a müveit témákat nagyjából 50-50 %-ban megfelelőnek tartják doktori, illetve kandidátusi értekezés kidolgozásához. Tudományos fokozat szerzését a fiatalok háromnegyed része tervezi. é6

Next

/
Thumbnails
Contents