Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1983-1984
1983. december 2.
4 lapokat. Az ökonómiai szak államvizsga kérdéseit pontősi- t ni, témáját szükiteni célszerű. O 3« Diplomatervek színvonala Általános vélemény szerint a rendszeres véleménynyilvánítás és fejlesztés hatására a diplomatervek színvonala rendszeresen és folyamatosan emelkedett. Ez a kiadott témákon is jól látszik, mivel egyre nagyobb számú a termeléssel, a termelési rendszerek által kiadott gyakorlati problémát magában foglaló elemző diplomaterv. A diplomatervek egy jelentős része a mérnöki feladatokra épült, mivel több hallgató az igy kiadott és müveit témát megkedvelte, diplomaterwé, sőt TDK dolgozattá fejlesztette. Bevált az a rendszer is, hogy a hallgatóink egy része tudományos munkaként, precízen beállított kísérletet végzett és a jól sikerült TDK munkát a kar vezetése diplomatervként való elfogadásra javasolta az ÁVB-nak. Az ÁVB tagok véleménye az, hogy a védés során a jól felkészült hallgatók az ÁVB tagjaival szinte párbeszédet tudtak kialakítani, ami igen örvendetes jelenség. Szépen, többségükben szabatosan fogalmazva védték meg a diplomatervet, ugyanakkor mindig udvariasak, fegyelmezettek, de szakmailag partnerek voltak. Mindez nemcsak az oktatás, hanem a karon folyó nevelés megfelelő hatékonyságát is bizonyítja. Néhány probléma és megoldandó feladat ezen a területen is jelentkezett. Elmondották, hogy esetenként régi irodalmi adatokat, régi vegyszereket, fajtákat és módszereket használnak a diplomaterv készítése során, A legújabb, a legkorszerűbb eredmények és adatok sokszor hiányoznak a diplomatervből. Nem tartják szerencsésnek azt sem, hogy termesztésből és tenyésztésből sok a kisjelentőségű, az alapvető mezőgazdasági ágazatokhoz perifériás téma. Ez nem az egyetemi képzés fő profilja. Sok esetben az is kitűnt és javításra 60