Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1983-1984

1983. december 2.

fejlődött és zavartalanná vált, a jól előkészített környe­zet kedvezően hatott a vizsgázókra is, A technikai berende­zések zavartalanul működtek, a hallgatók ezek kezelését is jól elsajátították, aminek következtében elsősorban a dip­lomaterv védésnél sikeresen alkalmazták, A védés és a vizs­gáztatás lebonyolítása a Dékáni Hivatal és a szakirányok tanárainak jó együttműködését bizonyította. Az ÁVB tagok részéről ugyanakkor több helyről jelzés érkezett és kifo­gásolták, hogy a diplomaterveket nem kapták meg időben és a nagyobb számú 4-5 dolgozatot nem volt idő megfelelően át­nézni és arról megfelelő véleményt alkotni. A problémát az jelentette, hogy az elmúlt két év államvizsgáztatása során Főhatóságunk az Állami Vizsgáztató Bizottság elnökeinek felterjesztett és jóváhagyott névsorát későn küldte meg Gödöllőre. Javaslatunk, kérjük a minisztóriumot a probléma kikü­szöbölése érdekében szíveskedjenek az időben felterjesztett ÁVB elnökök javaslatát a korábbiaktól eltérően minél előbb egyetemünkre megküldeni, 2. Az államvizsga rendszere A komplex államvizsga rendszerről az Állami Vizsgáz­tató Bizottság tagjai szinte kivétel nélkül pozitívan nyi­latkoztak, azt jónak és a jövőben fejlesztésre érdemesnek, követendőnek tartják. A rendszer tehát jó, csiszolni, fej­leszteni szükséges és érdemes. Elmondották és írásban je­lentették, hogy a diplomaterv védés és a komplex állam­vizsga kérdés különválasztása és másik napon való meghall­gatása és számonkérése jól bevált. Külön kiemelték, hogy megfelelő az egy napra ajánlott 6-9 fő védése# illetve vizsgáztatása. Példaként említették más felsőfokú intéz-

Next

/
Thumbnails
Contents