Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1981-1982

1981. december 2.

4 Ceglédi Állami Tangazdaság Az évfolyam 96,6 %-a. vett részt a gyakorlaton. Az egész évfolyam Nagykőrösön egy 2oo fős KISZ táborban 2-12 ágyas szobákban volt elszállásolva. A szállás és tisztálkodási lehetősé­gek a szerződésben foglaltaknak megfelelően alakult. Munka után sportolási lehetőséget is biztosított a gazdaság. Az étkezés mennyiségét tekintve az első napokban volt kifogás, ké­sőbb azonban úgy a mennyiség, mint a minőség kifogástalan volt. Az évfolyam a gyakorlat során szőlőt szüretelt. A bérezés a kollektiv szerződés alapján történt. A szőlő nehéz szedhetőségé miatt a gazdaság a bértételt megemelte. A gazdaság a körülményekhez képest igyekezett a munkához szükséges feltételeket biztosítani. Az évfolyam összes keresete 125*9oo,- Ft volt. ( // fT' -V/ ( *J Dány Mg-i Termelőszövetkezet Mint már az összefoglaló elején is említésre került I - V. évfo­lyam hallgatói vettek részt a munkában. Többségük szőlőszedést végeztek, alkalmanként kisebb létszámban előfordult vagon berakás és zsákolás is. A gazdaság általában biztosította a szerződésben vállalt feltéte­leket, a munka elosztásában, szervezésében időnként jelentkeztek kisebb problémák* g ' «Pr**­< j i íw. 4 0 , 9""/ •) Összefoglalva megállapítható, hogy az 1981.évi mezőgazdasági mun­kagyakorlat a kisebb hiányosságoktól valamint a kedvezőtlen idő­járástól eltekintve sikeres volt. Ehhez a hallgatók munkáján kivül a gazdaságok vezetőinek segitő- készsége is nagymértékben hozzájárult. Gödöllő, 1981. november 23. /

Next

/
Thumbnails
Contents