Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1981-1982

1982. május 26.

- 6 ­4. / Az igazgató oktató-kutató munkáját az Intézet valamelyik szervezeti egységének keretében végzi. 5. / Az Intézet vezető /helyettes/ megbízása mellett intézeten belül! szervezeti egység /tanszék, osztály/ munkájának irányítását is elláthatja. D./ Intézeti tanszékvezető 1. / Az Intését keretében működő tanszék vezetőjét a Kari Tanács véleménye alapján az Egyetemi Tanács bizza meg 1-5 évig terjedő időszakra. A vezetői megbízás meghosszabbítható. A tanszékvezetőre vonatkozó javas­latokat a dékán az igazgatóval egyetértésben terjeszti a Kari Tanács elé. A tanszékvezető tisztsége alapján tagja a Kari és ae Intézeti Tanácsnak. A tanszékvezetőt vezetői pótlék illeti meg. 2. / A tanszékvezető i- képviseli a tanszéket az Intézeti Tanácsban és az Intézet igazgatójánál, az igazgató véleményének meghallgatásával a kari és egyetemi szervek, valamint Egyetemen kivüli szerveknél és intézményeknél;- a tanszéket érintő személyi, oktatási és gazdasági jellegű kérdések kapcsán javaslataival döntéseket kezdeményezhet az Intézeti Ta­nácsba* és az igazgatónál;- az Intézet keretei között önállóan szervezi, irányítja és ellenőrzi a tanszék oktató, kutató, nevelő, gazdasági - ügyviteli és egyéb tevékenységét. Saját oktató-, nevelő- és tudományos munkája mellett irányítja és ellenőrzi a tanszékhez beosztott oktatók és más dolgozók munkáját. A felsőbb szervek és az Intézeti Tanács által meghatározott irányelveknek figyelembevételével kialakítja és fejleszti az oktató - nevelő munka módszereit;- biztosítja a hallgatók eredményes tanulmányi munkájához szükséges feltételeket / tankönyvek, jegyzetek, tansegédletek a jóvá­hagyott programok szerint /;- kidolgozza és jóváhagyásra előkészíti a tanierv szerinti előadások, szemináriumok és más foglalkozások programját, illetőleg közreműködik azok előkészítésében;- A Kar és az Intézet tudományos munkára vonatkozó tervei alapján irányítja a tanszék tudományos terveinek végrehajtását;

Next

/
Thumbnails
Contents