Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1979-1980
1980. március 19.
Emlékeztető az 1980. március 19-i Kari Tanács ülésen 1./ Ifjúsági fórum: Dolgozói- hallgatói megtörtént, eredményes volt •3. /./ Nőnapi báli rendezvényt eredményesen szervezték és rendezték meg a gazdász II. évfolyamos hallgatók. A Mezőgazdaságtudományi Gépészmérnöki Karon 1980.- ban ismét indul " Mezőgazdasági Kutató " szakmérnökképzés, melyre 1980. május 31-ig lehet jelentkezni. A szak jellegének és a korábbi gyakorlatnak megfelelően a szakmérnök- képzésre mezőgazdasági mérnökök jelentkezését is várják. Kérem sziveskedjenek erről a tanszék dolgozóit tájékoztatni. 2 jT./ Főhatóságunk előzetes tájékoztatása szerint dr. Tresser Pál elvtárs akit cimzetes egyetemi docenssé javasoltunk kinevezni, előreláthatólag címzetes egyetemi tanári kinevezést kap. Kiss Károly pedig a Debreceni Agrártudományi Egyetemre fog cimzetes egyetemi docensi kinevezést kapni. 5./ Megállapítom, hogy a Kari Tanács 38 szavazattal rendelkező tagja közül AT. . fő van jelen, tehát a Kari Tanács határozatképes. Személyi ügyek tárgyalásáról lévén szó, javaslatot teszek Szavazaté szedő Bizottság létrehozására. A Szavazatszedő Bizottság elnökévé dr. Nagy Emil egyetemi tanárt, tagjaivá pedig: Dr. Villányi László egyetemi adjunktust és Dr. Vincze Mária egyetemi adjunktust javasolom. Jegyzőkönyv hitelesítőnek dr. Manczel Jenő egyetemi docenst, és Dr. Menyhért Zoltánná elvtársnőt javasolom. Oktatói pályázati kiírás történt: a./ Mg. Kémiai Tanszékre 1 fő egyetemi docensi / agrokémiai szakterületre / A pályázatot elbíráló Bizottság Elnöke dr. Pecznik J^nos tanszékvezető egyetemi tanár. K^rem szíveskedjék ismertetni a Bizottság javaslatát a pályázattal kapcsolatosan. •A VH 2.G