Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1978-1979
1979. március 26.
Lőrincz József dékán megköszöni a rövid tájékoztatót, kérdés, hozzászólás nem lévén, több rendezvényre hívja fel a figyelmet»- A közeljövőben a KITSZ tudományos ülés megrendezését tervezi.- Az ifjúság április 19.-én, 14 órakor szakmai napot rendez, melyen Dr.Dénes Lajos miniszterhelyettes, Dr.Birő Ferenc az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Lehoczki Mihály a TOT főtitkára, és Vass István a dalmandi Áll arai Gazdaság igazgatója tart előadást.- Április 19.-én 19 órakor " Köcsögavató" ünnepségre kerül sor.- Végzős hallgatóink 21.-én szombaton búcsúznak. A program részletes ismertetése után felkéri a KT tagjait, hogy valamennyi rendezvényen, ünnepségen a lehetőség szerint szíveskedjenek részt venni. ?r, napirend^..pont,:, személyi „„ü^ek, Dr.Lcrincz József dókán bejelenti, hogy az egyetem által kiirt tanári és docensi álláshelyekre 4 pályázat érkezett. Felkéri Dr.Héjja Sándor e.docenst a szavazatszedő bizottság elnöki teendőinek ellátására, majd Dr.Vincze Mária e.adjunktust és Lippai Károly IV. évf. hallgatót bizottsági tagként való közreműködésre. Az Üzemtan! Tanszék egyetemi tanári álláshelyére Lr.Bur.ián Ambrus «.docens nyújtotta be pályázatát. A pályázat elbírálására alakult előkészítő bizottság elnöke:Dr.Tóth Mihály e.tanár ismerteti a bizottság véleményét. Dr.Burján Ambrus a szavazás időtartamára elhagyja a termet.