Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1974-1975
1974. október 9.
9 Kéri Sándort ugyanakkor javasolják Zsámbékra tanársegédnek. Ismerteti továbbá Labai Attila Demeter Ilona és Szögeczki Anna pályázatát /Írásból/. Szemes Lajos szakvezető: korábban Pető László pályázatát fogadták el, ő azonban olyan beosztást kapott, amely kb. háromszoros anyagi előnyt jelent számára, inkább ezt választotta. Ezáltal a tanszék nehéz helyzetbe került. A megoldást örömmel üdvözölték. Kéri elvtérssal tárgyaltak, nagyon szeretnék, ha Zsámbékra kerülne, igy lakáshelyzete is megoldódna. Az elmondottak alapján javasolja a Kari Tanácsnak, hogy pályázót fogadja el. Dr.Szénái László: Az I-es alapszerv megvitatta a pályázatot. Elsősorban Kóczi elvtárs kinevezését támogatja messzemenően, de ugyanakkor támogatja Takács és Kéri elvtársakét is. Dr. Udvari László dékán Tóth professzor elvtárs előterjesztéséhez kér hozzászólást. Bejelenti, hogy minden pályázót külön kell megszavazni. Megjegyzi, hogy Kóczi elvtársat mindannyian ismerik, Takács és Kéri elvtársak - úgy vélik - szintén megfelelnek az igényeknek . Kóczi András pályázatáról szavaznak. Aki az adjunktusi kinevezése mellett szavaz az igennel, aki ellene az nemmel szavazzon. Ugyanebben a formában szavazzanak Takács László tanársegédi kinevezésére is. Megállapítja, hogy a Kari Tanácsnak 38 tagjából jelen van 24 fő, mindannyian szavazati joggal rendelkeznek. Személyi ügyekben kétharmados szavazóképesség szükséges. A hiányzók közül külföldi kiküldetésben van: dr. Lőrincz József, dr. Virág Árpád, dr. Tóth Béla Lajos és dr. Petrasovits Imre.