Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1972-1973
1972. december 6.
-20Gödöllőn az egyetemi vagy diplomás mérnök kar. a Karon belül szak illetve főszak lenne. * Cselőtei László; Egyetért az anyaggal, a megnevezés nemcsak formai kérdés, hanem a megvalósulás kérdése is.' A mezőgazdasági és agrár tartalmilag azonos, az üzemszervezéshez; szak vagy tagozat egy intézmény keretén belül van. Minden szempontból ennek a Karnak a létreuozását jelentősnek tartja. Bálint Andor; az elnevezés tetszik. Tantalmi javaslatokat szerettem volna tenni. Természetes az egy taktikai kérdés; Mezőgazdasági Szervezéstudományi Kart el lehet fogadni. Mindenki egyetért azzal, hogy a tantervek alapvetően jók. Ennek az uj konstrukciónak egy két pontján indokolt lenne változtatni. Véleményem szerint politikai gazdaságtanból ezen kar hallgatóinak alaposabb képzést kellene kapni. I. éven filozófia helyett politikai gazdaságtan oktatását javasolja. Nem az intézetek közötti versenyről van szó . jó közgazdászok legyenek. A tantervek teljesen kieiégitőek. pr.Udvari László; Bálint et. javaslatát figyelembe vesszük. Virágh Árpád; Nem lenne célszerű elfogadni Nagy Nándor et. javaslatát. A Mg*tudományi Karnál maradjunk, különben ezzel nagy bonyodalmakat okoznánk. Szemes Lajos; az adottságokból kell kiindulni. A képzési cél megválósitása szükséges, a gyakorlati képzés feltételei mind adottak. pr.Udvari László; A Kari Tanácsa a javaslatot és az előterjesztett anyagot is elfogadta. Más anyagot nem készitünk. >. jelentés az 1972. évi külföldi kapcsolatokról, pr.Virágh Árpád; a KGST kapcsolatokat szerepltetni kell a jövőben, mert az utazásoknál fel van sorolva, hogy KGST kapcsolattal rendelkezik a Kar, de az értékelésnél nem tüntettek fel. pr.Udvari László; Igazat ad Virágh et.-nak. lA