Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1970-1971
1970. november 25.
Cglőtei László tanszékvezető, egyetemi tanárt A tangazdasági gyakorlatokkal kapcsolatban kérdi, hogy ebben a munkában az Alkalmazott üzemtani Tanszék a többi tanszékek bekapcsolódását igényli-e? A Vadászati világkiállitás miatt az oktatás csakugyan októberben kezdődik-e? A külföldi cseregyakorlat időtartama jelenleg 4 hét, volna-e lehetőség annak 2-3 hétre való lecsökkentésére, ilymódon a hallgató 2 hetet diplomamunkája érdekében hazai gazdaságban tudna tölteni. Stefanovits Pél éanszékvezető, egyetemi tanárt Ezek szerint a II. év végén a továbbiakban az Egyetemen kívüli gazdaságokban nem lesz semmiféle talajtani gyakorlat? Kránitz István IV. évf. egyetemi hallgatói A III. évf. hallgatói közül többen itthon maradnak a külföldi cseregyakorlatról azzal, hogy 2 hetet a gyakorlati gazdaságban, 2 hetet pedig olyan hazai kutató intézetben szeretnék eltölteni, ahol a diplo* mamunkájuk elkészítéséhez segítséget kapnának. Udvari László tanszékvezető\ egyetemi tanár* * Tangazdasági gyakorlatok száma az új ötéves képzés során erősen * lecsökken. Ezen gyakorlatok programját elkészítették, amelyet részleteiben a Növénytermesztési és Állattenyésztési szaktanszékekkel ezután beszélünk meg. Az 19?l-es félév októberben kezdődik, ezért rövldebb félévvel kell számolni. A diploma tervek elkészítése érdekében a szak- tanszékeknek az Alkalmazott Üzemtani Tanszék segítséget tudna nyújtani# Áttörve a II. napirendi pont tárgyalására megjegyzi, hogy a gyakorinti oktatás formai és tartalmi vonatkozaásai egyaránt megváltoztak.