Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1969-1970
1970. február 20.
— 2 — Kémiából a szigorlaton 20 hallgató bukott meg, az elmúlt évben pedig csak 10» Január 29-én az évfolyamon még 58 főnek volt elégtelen vizsgája. A varható tanulmányi átlag eres közepes lesz. A III. évfolyam eredményei jobbak, mint az I. és II. évfolyamon. Január 29-én 29 hallgatónak volt elégtelen vizsgája. A legtöbb bukás Földművelés- és Növénytermesztésteriból van. Az évfolyam várható átlaga eléri a jó-rendüséget. Aa Üzemszervezési Szak hallgatóinak tanulmányi eredménye az évfolyam átlagától jobb. A IV. évfolyam hallgatói talán a legjobb tanulmányi eredményeket érték el. Sék a kiemelkedő, kitűnő és jeles átlageredmény. Különösen egyes csoportok vizsgáztak jól, amelyekhez a jó csoportszellem is hozzájárult. Tapasztalatunk szerint az u^j vizsgarend jobb az előzőnél. A tanulás feszitettebb, de a következő félévet nem kezdik a hallgatók a halasztott és utóvizsgák letételével, hanem aktívan az uj félévi tananyag tanulásához kezdenek. Megszűnik a halasztási kérelem, és a sok orvosi igazolás, amelynek nagy része mögött nem volt betegség. Azok a hallgatók viszont, akik idejüket jól osztották be, még egy hét szabadidővel is rendelkeztek, amely pihenésüket szolgálja a nehéz vizsgaidőszak után. Az uj tanulmányi és vizsgaszabályzat késői jóváhagyása néhány Tanszék esetében problémát okozott. A rendelet ismeretének hiányában a tanszékek a régi szabályokból kiindulva adták meg a vi. sganapo- kat és igy sok esetben a jevitó vizsgára megszabott egy hét nem állt a hallgtók rendelkezésére. A tanszékek figyelmét a jövőben felhívjuk, hogy több vizsganapot adjanak meg. További zavarokat okozott, hogy a vizsgaszabályzatba utólag bekerült mondat, mely szerint Írásbeli vizsga esetén, ha a hallgató kéri szóbeli vizsgára kell bocsátani, továbbá második vizsga esetén a hallgató bizottság előtti vizsgát kérhet. Nem döntöttük el időben, hogy ez a jelentkezés a vizsga után mikor történjen és nem is tudatosítottuk kellőképpen a hallgatókkal, e- zért kisebb problémák adódtak. Kémiából és Talajtanból. Oktatási tevékenységünk során elöfelvételt nyert hallgatóiak, számára havonta kétszer konzultációkat tartunk matematikából , kemla- ból és biológiából. Az uj ösztöndíjrendszer főleg a felsőbb év-olyamoknál igen ösztönzően hatott, hiszen a magasabb ösgtöndij lehetősége szinte valamennyi hilgatónál nagy jelentőségű. Nem tapasztaltuk azt, hogy a hallgatók a kedvezőbb ösztöndíj miatt jobb jegyeket kertek volna, viszont fokozottabb tanulással törekedtek jobb tanulmányi eredmények elérésére. A félév folyamán a Kollégiumban említésre méltó probléma nem merült fel.