Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1969-1970

1970. február 20.

- 23 ­tására volna szükség. Esetenként a technológiai oktatásnál ami az első 2 év óraszámát illeti nem egészen végigvitt kon­cepció volt. Mi a matematika óraszámát megemeltük a jelenle­gi óraszámhoz képest. AzH.félévben nem látok problémát abban, hogy 4+2 óraszámban emelnénk a kémia óraszámát, a III.fél­évben a talajtant 2 + 2-re emelnénk fel és ugyancsak a III. félévben 2 + 1-re az orosz nyelv óraszámát. A géptan oktatására itt megjelölt óraszámon nem tudunk változtatni. A mikrobiológiával kapcsolatban az óraszám nem jelenti, hogy molekuláris alapokat ne lehetne oktatni. Ebből a szempontból nem ért egyet Pecznik elvtárssal sem, mert bizo­nyos szelektálásra, racionalizálásra minden tárgynak az anya­gában szükség van. A botanikai oktatásban sem lett volna szükség 400 féle fajt ismertetni. A jelenlegi oktatásban olyan tartalékok van­nak, amelyek a racionalizálást szolgálják. Az építészet kérdése: a dolog tulajdonképpen az, hogy a hallgatók az összes élettani alapokat az első 2 évben megkap­ják, ismerjék meg az épület elemeket is. Az a javaslata, az építészetet hagyjuk ott ahol van, mert bázist jelent és jobb volna ha itt kapnák meg a hallgatók. Az építészet előadója ezzel kapcsolatban egy kis konzultációt kér Dékán elvtárstól. Dékán elvtárs válasza: rendben van, nem lesz akadálya. A gépesítés óramegoszlását illetően a megadott órakereten belül nincs kikötésünk, ha a tanszék úgy látja, hogy célszerűbb mind az 5 vagy 3 órát gyakorlati óraként megtartani, aszerint tartsa meg. Az volna a javaslata, hogy az órarenden inrir ne vál­toztassanak. A gyakorlati óra hivatalosan bevehető a programba. 7-4-

Next

/
Thumbnails
Contents