Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1969-1970

1969. november 21.

I \- 30 ­- a hallgatóknak az egyetemi szabályzatokban megállapított tanulmányi ügyeiben és a Népköztársasági Tanulmányi ösztöndíj tárgyában;- az egyetemi és ezen belül a kari költségvetési fejlesztési ja­vaslatról ; • - a Kar tevékenységéről a felettes szervek elé terjesztendő je­lentésekről és- az egyetemi szabályzatok tervezetei tárgyában. /3/'A Kari Tanács állást foglal minden olyan kérdésben, amelyet a dé­kán, a rektor vagy más felettes szerv a Tanács elé terjesztett. 4-2. §. A dékán köteles a Kari Tanácsot tájékoztatni a határozatok végrehaj­tásáról és jelentős ügyekben tett intézkedéseiről. Tartozik a dékán a Ta­nácsot azoknak az intézkedéseknek az indokairól is tájékoztatni, amelyek­ben a Tanács javaslataitól eltért. Köteles továbbá.tájékoztatást adni mind­azon ügyekről, amelyről a Tanács tájékoztatást kér. 4-3. §. /I/ A Kari Tanács feladatait a Tanárképző Ini&etben az Intézet Taná­csa végzi, amelynek hatáskörére és működésére a Kari Tanácsra vonatkozó szabályokat értelemszerűen kell alkalmazni. /2/ Az Intézeti Tanács elnöke az igazgató. Tisztségük alapján tagjai az Intézet tanárai, valamint az MSZMP Egyetemi Pártbizottságának általa kijelölt képviselője, meghívott tagjai a szakszervezeti bizottság javas­latára az Intézet nem oktatói beosztású két dolgozója, valamint az igazga­tó javaslatára meghívott 2 külső szakember, továbbá az Intézetben tanulmá­nyokat folytató hallgatók általuk választott képviselője. , ¥

Next

/
Thumbnails
Contents