Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1968-1969
1969. február 12.
A Tanácsülés egyhangúlag egyetért a javaslattal. ttC», StiftCaattVlfca galt egyetemi tanárt í Az újbóli doktori kérolraokot omliti meg. Azok a jelentkezők, akik már egyszer jelentkeztek, de 5-10 óv alatt értekezésüket nem tudták benyújtani, cselekményük folytatása miatt ismét megkeresték a tanszékeket. Dr. Magyart András. egyetemi tanárt Az A melléklet 5. pontjaként szerepel Dienes Károly doktori cselekménye. Javasolja, hogy Dr. Fekete Lajos helyett Dr. Nyerges Ferenc legyen a második bíráló* A Tanácsülés a javaslatot elfogadta. Dr. Petrasovits Imre.dékánt A következő napirendi pont 5*/ Bejelentések ismertetésére tér át. A Tanszékek május hó 30-ir: dolgozzák ki ezzel kapcsolatban tanszékük történetét. Az előkészítő bizottság elnöke Dr. Penyigey Dénes professzor elvtárs. P.?« Ppfíyfoipx Párnái Felszólalásában kéri a Tanszékeket, hogy 1945-57-iß birtokukban lévő, vagy valahogyan beszerezhető szemlélte- tő, dokumentáló anyagokat, esetleg fényképeket gyűjtsék össze, ez nagy segítsége lenne, mert ebből az időszakból kevés anyag áll rendelkezésre. Bejelenti, hogy a már rendelkezésre álló anyagok a Növénytermesztési Tanszék könyvtárában megtekinthetők.