Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1968-1969

1969. február 12.

36 gyalja. Szép professzor problémája, bogy az állatte­nyésztésien gyakorlat keretében kell ezt az igényt meg­felelően megtervezni és biztosítani, tehát nem a tan­agyagról mondunk le, hanem áttörjük a merev tanszéki ke­reteket. Egyrészt köt bennünket az I. félév, Így is sokalják a 33-36 órát. Ne érezze ebben senki a saját tárgyának lebecsülését, metodikailag az egész kar kér­désében ugyanezek a problémák fognak jelentkezni. Dr. György iSnTe« egyetemi docensi Két észrevételt tesz, az egyik a tanszék átszerve­zésével kapcsolatos. Matematikai részleget kap a tanszék, a számviteli részleget elveszik, üzt minél előbb, tehát 1909/70. tanévre vonatkozólag kell megtenni. Nem tartja szerencsésnek, hogy oktatás közben történjék a két tanszék közötti átcsoportositás. járnék a megoldását a következő évben javasolja. * A másik észrevétele tárgyi vonatkozású, amit már szóban is kifejtett, hogy a pénzgazdálkodás oktatása teljesen hiányzik. Itt üzemszervezési szakról van szó, ahol az üzemgazdasági szak oktatása folyik, tehát el­képzelhetetlen, hogy pénzgazdálkodást ne oktassunk kü­lön tárgyként, iáz külön tárgyként volt az Agrárgazda­sági Karnál is és a jelenlegi tanterv szerint is, ha nem is külön tárgyként, de a számvitellel együtt került előadásra. Feltétlenül szükségesnek tartja a pénz és hitelgazdálkodás továbbvitelét. 0^

Next

/
Thumbnails
Contents