Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1966-1967
1967. január 27.
dr.Végsellyei István egyet,tanár, tanszékvezető: Véleménye szerint hasznos az üzemnek is, hogy fiatal szakemberhez jusson, hogy az üzemben gyakornokokat képeznek ki* így saját részére is ki tudja a legmegfelelőbb fiatal szakembert választani. Javasolja, hogy a felsőbb éves hallgatók részére a külföldi cseregyakorlatok Borén termelési tanulmányi kirándulások szervezését vezessék be. A külföldi országra jellemző legtipikusabb üzemeket tanulmányozzák a hallgatók. * dr.Bálint Andor egyet*tanár* tanszékvezető: Elmondja, hogy a jelenlegi gyakornoki foglalkoztatással az üzemek sem értenek egyet. A gyakorlaton lévő hallgatónak első feladata a szakdolgozat elkészítése, és az államvizsgára való felkészülése. Ezek a feladatok teljesen igénybeveszik a hallgatókat, és a munkában való részvételük nem kielégítő. Javasolja, hogy a gyakornokok által hkozott hibákat ne az illető üzemnek kelljen megfizetni, hanem az Egyetem vállalja magára. A hallgatóknak feltétlenül jó TSz-be kell hogy kerüljenek, mert a gyenge üzemekben a hallgatók foglalkoztatását nem tudják megfelelően biztosítani. Egyetért azzal, hogy a külföldi cseregyakorlatok idejét rövidítsék meg. Az idegen országban a legjobb területeket látogassák a hallgatók, és ha lehet több helyen egy- egy hétig végeznének munkát. dr.Scheiber Viktor egyet.docens, tanszékvezető: A gyakorlatok megtartásának kérdése már régóta húzódó probléma. Azok a gyakornokok akik az öt hónapos gyakorlati idő alatt jó szakember irányítása mellett tudták végezni feladataikat jó munkát végeztek. Az ilyen üzemek vezetői kéréssel fordultak a tanszékhez, hogy a következő években is kapjanak gyakornokot. Dékán elvtárs elgondolásával egyetért, azonban igen hehéz 70 vagy 100 olyan üzemet összeszedni, aáol jó vezető szakemberek vannak. é