Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1965-1966
1966. május 13.
- 3 1. Oktatás-nevelés, a/ Agrármérnök nappali tagozat, ; Feladatainkban központi helyet foglal el az oktatás hatékonyságának további növelése, valamint a hallgatók intenzivebb egyéni munkára késztetése. Ugyanilyen feladatnak kell tekinteni a hallgatók politikai és emberi arculatának formálását. Fentibe érdekében ki kell alakitanunk, illetve tovább kell fejlesztenünk a szükséges feltételeket. Tudatában vagyunk annak, hogy a jelenlegi többirányú ismereti kereteiben zsúfoltnak mondható oktatásunk adott helyzetet teremt és hogy a megoldás csak az öt éves képzésre való áttérés /ugyanakkor az üzemgazdasági agrármérnöki kar létrehívása / után várható. Addig is és ezek felé irányulóan e tanévben is lépéseket lehet tenni a minőség fokozása érdekében. Az oktatási-nevelési munka teljességét nagymértékben befolyásolja, ill, hatékonyságát redukálja a gyakornoki foglalkoztatás jelenleg ellentmondásos helyzete. Az alsóbb évfolyamos hallgatókra sem marad hatástalanul e hónapok célkitűzéseit nem realizáló, voltaképen gazdátlan helyzet, amelyben hallgatóink a gyakornoki hónapokat töltik. Az Alkalmazott Üzemtani Tanszék és a KISZ közös tevékenysége eredményeként a KISZ annonim jellegű kérdőivet küldött ki a gyakornokoknak, amelyek azt célozzák, hogy a gyakornokok őszintén Írják le az e hónapok alatt tapasztalt gondjaikat, A kérdőivek feldolgozása után az összefoglaló jelentést a Kari Tanács vitassa.meg. A külföldi cseregyakorlatok jelenlegi helyzetét is érdemes áttekinteni. Tapasztalatok szerint a gyakorlatok tanulási eredménye nem mindig arányos a ráforditott költségekkel és energiával. Nem helyeselhető az olyan álláspont sem, amely szerint legokosabb lépés a cseregyakorlatok megszüntetése lenne, hiszen azoknak rendkívül jelentős összhatása van. A gátló tényezők