Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1964-1965

1964. október 23.

- 14 ­gesebb következtetéseket lehet levonni,. 1*/ Az I~. évfolyam vizsgaeredményei kétségtelenül alátámasztották azt a korábbi megállapításunkat, hogy ez a nagylétszám - az összes levele­ző hallgatók létszámának majdnem egaharmadát kitevő — évfolyam össze­tétele ugrásszerűen jobb az előző évek hasonló évfolyamainál*. Ez a kö­rülmény már a szorgalmi időszakban is megmutatkozott egyrészt a köte­lező foglalkozások nagyobb látogatottságánál., másrészt abban, hogy so­kan vették igénybe rendszeresen az általunk szervezett konzultációs központokat, 2,/ Lényegesen csökkent azoknak a hallgatóknak a száma, akik a tanrend sze­rint kijelölt vizsga, és utóvizsga időszakban nem jelentek meg vizsga­kötelezettségeik teljesitése céljából, /Az elmúlt évi 43,o9 %-al szem- ben csak lo,8o %/» A jó és közepes átlagok számottevő emelkedését q.z a körülmény magyarázza. Ezt az eredményt többnyire adminisztrációs esz­közökkel a vizsgahalasztási kérelmek jelentős részének elutasításával értük el. Viszonylag még mindig jelentős azonban azoknak a száma, akik többnyi­re munkahelyi lekötöttségük miatt nem tudnak kellő időben felkészülni vizsgáikra és emiatt, nem.jelennek meg. Az ilyén cimen beérkező vizs­gahalasztási kérelmek nagy száma a tanrend által meghatározott vizsga­rendet megbontja és rendszertelensége&cokoz az oktatási munkában. Sok esetben ugyanis a munkahelyi vezetők indokai elől nem leh^t kitérni és a halasztásokat engedélyeznünk kell», Amikor az eredmények javulásáról számolunk be nemcsak a vizsgaeredmé­nyekre támaszkodunk, hanem arra is, hogy a hallgatók viszonya a tanrendi kötelezettségek teljesítéséhez számottevően javult* Nagyobb- a kötelező foglalkozások látogatottsága, jó a hallgatók hozzászállása a termeléstech­nikai gyakorlatokhoz is, A gyakorlatvezetők errevonatkozó jelentése pozi­tív eredményekről számol be. Szükségesnek tartjuk végül rámutatni arra, hogy a tanulmányi eredmé­nyek javulása és ennek megfelelően a lemorzsolódás csökkenése miatt az évfolyamok létszáma növekedik és ez a körülmény oktatási munkánkban újabb problémákat vet fel, a tanszéki laborhelyiségek ugyanis nagyobb létszámú csoportok foglalkoztatására alkalmatlanok, több kisebb létszámú csoport

Next

/
Thumbnails
Contents