Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1963-1964
1964. április 24.
- 2 majd megszüntetésére kapott megbízást. B munkája során mint az Országos üntözésügyi Hivatal kunhegyest kirendeltségének vezetője, az öntözőrendszer területén lévő öntözőtelepek felmérését és tervezését vezette és részt vett különböző községek földbirtokrendezési munkáiban. Később a tiszafüredi öntözőrendszer helyettes főmérnökeként, majd a rendszer ideiglenes veze- tőjéként dolgozott. 1943-ban az Országos Vízgazdálkodási Hivatalba került, mint öntözési előadd. 1949-től a Hortobágyon folyó öntözőberendezések építésének vezetését bízták rá. 1950-ben a Mezőgazdasági Kisér- letügyi Központ keretében a Növénytermesztési és Növénynemesítés! Kutató Intézetbe, illetve annak Öntözési Osztályára került tudományos munkatársaak. finnek során még ez évben megbízást kapott a létesítendő Öntözési és Talajjavítási Kutató Intézet Öntözési, majd Kulturtechnikai Osztályának megszervezésére és vezetésére. Intézeti munkájának eredményeihez tartozik a gyakorlatban bevezetett Ideiglenes csatornás-öntözési eljárás kidolgozása. Munkatársaival kidolgozta a barázdás öntözés pptimális vízgazdálkodására vonatkozó útmutatót. Az öntözési rendszerek hatásfokának vizsgálatánál alkalmazandó komplex értékejílés kidolgozása is az ő nevéhez fűződik. Az öntözés fejlesztésében lényeges szerepet játszott az általajavaséit és kidolgozott rendszerű öntözőberendezések alkalmazása. Kutatómunkája alapján 1956-ban sikerrel védte meg kandidátusi disszertáoióját és ennek alapján elnyerte a "mezőgazdasági tudományok kandidátusa" minősítést. Mint a mezőgasdasági vizgazdálkodás területét legjobban ismerő műszaki kutatót 1958-ban az Agrártudományi Egyetemre helyezték át, ahol mint egyetemi docens, a Földméréstani -és Kulturteohnikai Tanszék vezetésére kapott megbízást. Oktatómunkája során a mezőgazdasági mérnökképzés korszerűsítése keretében kidolgozta a kulturtechnika tananyagát, amely a mezőgaslasági nagyüzem uj igényeinek megfelelő modern szemlélettel készült. Az uj tananyagot "Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban" o. tankönyvben jelentette meg, amelyet szakmai körökben általános (3