Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1958-1959

1958. november 28.

- 2 ­Pecznik János tansz „vez .docens: A szei’vezet jelenlegi formájában nem végleg es, úgy gondoltuk, no© maga a szervezeti szabályzat is egy évre szál, mert a gyakoriéit majd megmutatja milyen értékálló. Jelenleg a kollégium és diákoithon is működne. A tanév elteltével felülvizsgáljui: a szabály­zatot és azután döntünk ebben az ügyben. A ha Ugat dk önkormány- zat a többszöri tárgyalás alapján alakult ki /a KlSZ-el és az Egyetem Vezető­ségével/ dr.Bacsó Nándor egyetemi tanár: véleménye szerint a felvét élnél nem volna szabad elutasítani azokat, akik nem voltak addig szakköri hallgatok, hanem m^dot kellene nyújtani, - ha egyébként megfelelnek a követelmé­nyeknek - ezeknek a hallgatóknak, hogy miután bejutottak a kollégiumba, szakkör sek legyenek és idegen nyelvet tanuljanak. Lehet oly an hallgató js , aki a felvétel alkalmával még nem tartozk a legkiválóbbak közé, de később azzá válhatik. A b/ pont kimondja, hogy felvételi lapon kell kérje a hallgató a kollégiumba való felvételt és a Bizottság majd dönt felvételéről. Lehet, nogy a felvételi lapba nem tudja beirni, hogy szak­köri tag és ezért nem nyer felvételt, holott lehet, hogy nem is a saját hibájából történt az, hogy nem szakkrös.- 5 oldalon a ko légiumi Bizottság hatásköréről van szó. Véleménye szerint jobb lene ha a diákság, nehogy túllépje az önkormán zati jogkör hatáskört - az igazgató és egyéb felső szervek közoeszőlásával döntene a felvétel és kizárási ügyekben, mert nézeteit eresek előfordulnak a diákság körében is Gárdos László gazdasági rektorhelyéttea: véleménye szerint a szabályzat bari szereplő feladatokhoz emberek ke lenek, akiket fizetni kell és kér­dés az, hogy a tervbe vett feladatokhoz lesz? e legendő anyagi fedezet. Véleménye továbbá az, hogy a Kollégiumi Tanács ne csak javaslatokat tegyen, hanem döntési lehetőséget kell számára biztosítani, mert igy a hatásköre nagyobb lesz.­Bárend József tanszék vez.tww« fa ><***“*»: A szabályzat összeállitásárál hiányzik a jogi és egyéb felkészültség feltétele. A Kari Tanács kérje a Jogi Tanszék felülvizsgál át erre vonatkozóan. Javasolja továebá, hogy a felügyeleti jogkört a Dékán és a KISZ Bizottság jelölje meg, de elhatárolva ne legye: . A szabályzatban szerepel olyan helytelen fogai mazos is mint például " állami szerveink törvényei" tudvalévő, hogy csak állami törvények varrnak és törvényeket csak az Országgyűlés hozhat. De ezen kivül több helytelen fogalmazás is van, amit fel lehetne sorolni összefoglalva azt kell megá lapitn&i, hogy a szabályzatban nagyon sok csiszolni való van. Tóth *>ntaltanszékvezető docens: a bevezető résszel kapcsolatban megje©7- zi, hogy ez a rész foglalkozik a kollégium általános politikai vonalának meghatározásával, általános munka irányának meghatároz .'.sóval, ügy gondol­ja, nogy ezen a területen bizorg os módósitásókra van szükség. Mezőgaz­dasági területen dolgozókról v«n szó, ezért a mezőgazdasági szocialista átszervezés mint feladat kellene hogy szerepe/ljen, hogy a rájuk háruló, mint il en feladatokra felkészüljenek. A szabályzat 4 | b./ pontjával kapcsolatos az idegen nyelv tanulása, mely rendkívül fontos dolog. Az idegen nyelv elég e© oldaluan von tanitva. Más idegen nyelvet is kellene tanítani, nemcsak a világnyelveket. Pl.nálunk is vannak a népi­demokratikus országokból, az ő nyelveiket is ke'lene oktatni. A cseh­szlovák főiskolások pl. tanulmányozzák a ma©ar nyelvet. Politikailag is igen nagj jelentősége van annak, hogy a népi demokratikus országok nyel­veit t&nitsák haxlgatóinknak. Lzerepel továbbá a szabályzatban az, hogy a Kollégiumi titkárságnak be kell számolnia munkájáról. Nem világos, hogy mit jelent a ko légiumi titkárság, kik a tagjai, mik a feladatai. 3 havi beszámoltatás nem elegendő. A ko;légiumi élet irányitass éppen ezen az l

Next

/
Thumbnails
Contents