Agrártudományi Egyetem Agronómiai Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1953

1953. május 29.

A tárnv s.orr zat.4./ ocntjihQZ... , • . ■ ■ / A ICar gyakorlati . .oktatásáé 4 * ' A II,éves hallgatok tantárgyi ós általános gyakorlatai befe­jeződtek, Az évfolyam gyakorlatának értékelésével nájiis 12-én a Rektor Elvtárs .által összehívott értekezlet, másrészt a 23-án megtartott évfolyamgyülés foglalkozott, A II, évfolyam gyakorlatairól elmond árnyak, hogy a tantárgyi gyakorlatok általában kielégitőok voltak. Az elmúlt évköz viszonyítva ezen a téren sok javulás tapasztalható. Kisebb ' mértékben mondható bz az általános gazdasági gyakorlatokról. * Általános gazdasági gyakorlataink legföbb“hiányossága az volt, hogy valamennyi gyakorlatot, melyet terv*' -vettünk részben az időjárás, részben pedig az ddott üzemi viszonyok között nem hajtottuk végro? Általános gazdasági gyakorlataink terén is javulást értünk el azzal? hogy az oktatészenőlyze t két "tagja, mint főgyakorlatvezotő irányította eZeket a gyakorlatokat Nevelésünk hiányosságára mutat az a tény, hogy a hallgatók egy része a gyakorlatot elsősorban pénzkereseti forgásnak tekintette, A III« évfolyamú^hallgaték tantárgyi gyakorlatai Gödöllőn foly­nak. Eddig ezekről a gyakorlatokról azt mondhatjuk, hogy tervszerűen és a célnak megfelelően folynak. Mind a -II, éves, de'különösképen a III. éves hallgatók gyakorlatánál mutatko­zott meg hogy az érdekűit tanszékvezetők, a tanulmányi osztály,' sőt a dé ■ ni titkárság részéről is nincs meg a folyamatos és állandó Menőrzés, A hátralévő időbon fokoznunk kel-1 az ellen­őrzés t. A III.. éves hallgatók üzemi gyakorlatának előkészítése nagy- rés zberi ^megtörtént, Az érdekelt üzemekkel a tahulmányi osztály a szerződést megketöttoc Eelkérem a tanszékvezető elvtársakat, hogy azon hallgatók részére, kik eddig még egyéni feladatot nem kaptak, a lehető'legrövidebb időn belül jelöljék ki a megoldandó feladatot. / Az X. évfolyam hallgatóinak gyakorlatát s hasonléképon a II. évfolyam gyakorlataihoz a Ealatonnagyberoki os a mezőhegyes! állami gazdaságban tartjuk mogc A fogyokorletvezetők munkájának elősegítő tóre egy-egy adminisztratív segéderőt jelöltem ki,‘ Ezeken kivül azonban főképen a bálátonnagyberc-ki csoporthoz, de a mezőhegyesi csoporthoz is szükséges lehne nég egy-egy főgyakorlatvezető helyettes, Javaslat, amen ifiben erre mod van, a Földművé lés tani tanszék jelöljön ki erre alkalmas személyt. Az I. évfolyam gyakorlatainak előkésztése megtörtént, a naplék készen vannak, kivéve az általános gazdasági gyakor­lat munkanaplóját, mely még sokszorosításra vár, A IV. évfolyamú hallgatók üzemi gyakorlatainak előkészítése is megindult. A kijelölt .üzemekhez a szerződést megküldtük

Next

/
Thumbnails
Contents