Magyar Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1948-1949
1949. február 18.
2 Manningsr professzor a költségvetési fedezetnek olyan beosztását kéri, hogy a kutatassál ^oglalkczó tanszékek szamara a tavaszi és nyári idényben meg legyen a lehetőség az utazásra. ~T-n^k véleménye szerint az utazások fedezetének és szükségességének beosztását a leghelyesebb az egyes osztályokra bizni. A szükséghez képest a kar is állást fogl lhat maja ebben a kérdésben, de ezt célszerű lesz a március hayi kari ülésre elhalasztani, amikor már kialakul a rendelkezősra állő költségkeret, A kar elfogadja a dékán javaslatát. 7«/ Alhörf: í elhív ja a^ Kar figyelmet arra, hogy a tízovjet Kulturhónap keretében , Űrluscsenkó professzor biológiai előadásokat tart, amelyek sorában i.hó 25.-én •«rátérnünk dísztermében fog előadást iartpni. Kívánatosnak tartaná, ha ezen az előadáson a kar tagjai közül minél többen megjelennének{ és egyesek hozzá is szólnának az orosz prof.( előadásához. * < > , tudomásul. t ^Inök ismerteti á 3? •M.52.769/1949• sz. rendeletét hz egyetemeken működő orvosok megbízatásának megszüntetéséről, aminek következtében ezentúl hallgatóink ellátásáról a diákjóléti hivatal fog gondoskodni* /I70/1949./ ~ , Lengyel professzor konkrét esetből kifolyólag köziig hogy a budapesti osztály ®gy hallgatója volt már a diákjóléti hivatalnál 'orvosi ellátás végett, ott azon — ban nem^tudnak arról, hogy a jövőben az az ő feladatuk lesz. * * Oerenoséry professzor vállalkozik arra, hogy » kérdést megtárgyalja a diákjóléti hivatallal. S|iy prof. véleménye szerint a diákjóléti hivatallal kell hivatalosan összeköttetésbe lépni árrá való utalással, hogy egyetemünk hallgatóinak orvosi el*látásá- celjaira a hitelt január hó 1—tol kezdve a F.M.—tol már megkapták. A Kar a rende'letst tudomásul veszi és hivataloean can átír a diákjóléti hivatalhoz. 11. 5, yoteni .tanári ü^yek. . . 9*/ ^-Inäk ismerteti a -F.M. 72,069/1949. sz. értesítését 8siki László egyetemi nyiiv.r.tanárnak 1948.szeptember hó végével történt nyugalombahelyezésíről. :/l?7/l9491./ , Tudomásul. 10./Elnök ismerteti az Egyetemi Tanács 197/1949. sz. döntéséi; a rendelkezési állományba helyezett tanároknak a doktori szigorlatokon leendő közreműködéséről, amely határozat érdemében megegyezik a karnak legutóbbi állásfoglalásával. /138/1949./ Tudomásul. XW Elnök ismerteti a F.M. 69.308/1948. ez. .körrendeletét arról, hogy dr. Szelányi Ferenc egyetemi ny. rk, tanárnak 1948. dac mbar hó 1-től kezdve tudományos pótlékát újból folyósítani rendelte el. /I69/1949./ , * * *■ * . . Tudomásul. 12./ Elnök bemutatja a budapesti osztálynak I86/1949. sz. alatt a F. M.-hoz intézett előterjesztését arról, hogy a túlzott megterhelése miatt az á.o. kar részéről tehermentesíteni kért dr. Kovács Gyulá ögyetemi ny.r.tanár helyett dr. Szekeres vince agyetérni nyiiv.r.tanárt bizza meg az állítani tanszék ellátásával, amit 6 készséggel hajlandó el is vállani* /I80/I949*./ ( , Tudomásul. i * * T3«/• Elnök ismerteti a keszthelyi osztály előterjesztését, amely szerint a " Közgazdaságtan” tárgy előadására meghívott dr. Csányi József járásbiró lemondása következtében halytte Bánét Jenő keszthelyi lakost hivta meg e tárgynak előadására.. / I67/I949./ ./. I A Kßr a heszthelyi osztály javaslatát pártoló- an felterjeszti.